A magyar hitelintézet története eddigi legnagyobb európai felvásárlását hajtja végre, amellyel belép az euróövezetbe, és kiterjeszti jelenlétét a balti piacra.
Az online és elektronikus naplóval rendelkező pénztárgépek adatai folyamatosan érkeznek az adóhatóság szerverére, így szinte azonnal kiderülhetnek a trükközések - írja a Napi Gazdaság.
Január végéig huszonötezer pénztárgép küldte az adatokat a NAV szerverére, emellett az elektronikus naplóval rendelkező gépekről 2013 júliusától kell havi adatszolgáltatást végezni. Az adóhatóság már el is kezdte a kockázatelemzéseket és a vizsgálatokat.
Az új vállalkozásokat, a fokozott adóhatósági felügyelet alá vont cégeket és a bevallások szerint alvó vállalkozásokat kiemelten kezeli a hatóság, kisebb gyanú esetén azonnal vizsgálat indul. Az új cégeknél ez inkább preventív jellegű megkereséseket jelent majd. Az adóhatósági felügyelet alá vont cégek esetében ellenőrzik a tipikus visszaélési sémákat, és adott esetben kiszűrik az illegális tételmozgásokat produkáló pénztárgépeket.
A pénztárgépek adatait azonnal egybevetik a bevallási adatokkal. Itt rögtön ki fognak derülni az eltérések a pénztárgép és a bevallásban feltüntetett értékesítések adatai között. Meg lehet bukni azon is, hogy papíron nincs alkalmazottja a boltnak, valójában azonban a pénztárgép adatai szerint hárman használhatják azt.
Az alvó cégenél, illetve azoknál, amelyek korábban a valós bevétel töredékét mutatták csak ki, nagyobb a kockázat. Ha a pénztárgépeiket ritkán használják, de utána hirtelen a korábbi évekhez képest jóval nagyobb bevételt ütnek be, akkor az gyanút kelthet. A vizsgálatokat az elektronikus naplós pénztárgépek adatai alapján elindultak az "anomáliával érintett adózóknál".
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az online pénztárgépek adatelemzése lehetővé teszi az azonnali teszteket: a revizorok azt is ellenőrizhetik, hogy a próbavásárlásaikról megérkeztek-e az adatok, tehát a géppel folytatott trükközések azonnal kiderülnek. A rendszer arra is alkalmas, hogy az aktuális időpontban egyeztesse a kasszában lévő elvi és valós készpénzállományt.
Hatalmas bejelentést tett Vitézy Dávid: nem húzzák tovább az időt, komoly változás jön Rákosrendezőn
A miniszter hangsúlyozta, hogy a társadalom mindig súlyos árat fizet, ha a külföldi befektetők rövid távú érdekei és a politikai kampányok felülírják a szakmai szempontokat.







