A nyári szabadságok időszakában évről évre ugyanazok a kérdések merülnek fel a munkahelyeken.
Szerszámnyélgyártó és savanyítóüzemet hoznak létre a Start közmunkaprogram keretében, mintegy 170 millió forintos beruházással a Heves megyei Ivádon - tájékoztatta a település független polgármestere hétfőn az MTI-t.
Ivády Gábor közölte, hogy a két vállalkozás 43 embernek biztosít munkát, így gyakorlatilag megszűnik a munkanélküliség a négyszáz lakosú községben.
Elmondta: az elképzelés szerint a szerszámnyélgyártó üzem együtt működik majd a Nógrád megyei nagykeresztúri kovácsolt kéziszerszámokat előállító egységgel, amely szintén a Start közmunkaprogram támogatásával létesül. Az így előállított kéziszerszámokat használhatják majd országszerte a közmunkások.
Nagyobb térképre váltás
A savanyítóüzemet háromhektárnyi fóliasátor egészíti ki, ahol a savanyítandó uborkát és almapaprikát termesztik. Számításaik szerint évente 100-120 ezer kilogramm zöldséget savanyíthatnak az üzemben, ebből 80 ezer kilogrammra már van előrendelésük.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A savanyítóüzem három év alatt önfenntartóvá válik - mondta Ivády Gábor.
(Címlapkép: ivad.hu)
Elképesztő fogás a határon: méregdrága, lopott luxusautót csempésztek volna Magyarországon keresztül
A nagy értékű járművet a hatóságok azonnal lefoglalták, az ügyben pedig a Szegedi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya folytatja az eljárást.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







