A fitnesszguru elmondta, a cégét megpróbálja nem elengedni, de a következő időszakban a családjára akar koncentrálni.
Az önkormányzat 25 millió forintért visszavásárolja Szeged olimpiai bajnokától, a londoni játékokra készülő Douchev-Janics Natasától az egykori, kultikus Bárka étteremnek otthont adó ingatlant.
A Szegedma.hu információi szerint a háromszoros olimpiai bajnok kajakozó, Douchev-Janics Natasa érdekeltségi körébe tartozó cég 2008. január 3-án vette meg a legendás szegedi kisvendéglőt bruttó 24 millió 850 ezer forintért. A több mint százéves, városképi védettségű ingatlant azzal a feltétellel adta el a város, hogy az új tulajdonos a jogerős építési engedély kiállítását követő másfél éven belül felújítja. Ha ez határidőre - 2010. augusztus végére - mégsem készülne el, napi 1000 forintos kötbért köteles fizetni. A NATASA '82 Kft. aztán a világgazdasági válságra hivatkozva 12 hónapos határidő-hosszabbítást kért, később azonban már jelezte, hogy nem tudja megvalósítani az eredeti elképzelést, miszerint a helyiséget az eredeti funkciójának megfelelően felújítsa és üzemeltesse, ezért felajánlotta az ingatlant az önkormányzatnak visszavásárlásra.
A vagyongazdálkodási bizottság április 26-i ülésén hagyta jóvá a visszavételéről szóló javaslatot, a pénzügyi bizottság pedig most június 18-án vette napirendre a kérdést, és két tartózkodás mellett úgy döntött, hogy az önkormányzat vásárolja vissza a volt Bárka étterem épületét a NATASA '82 Kft.-től bruttó 25 millió 146 ezer forintos áron (ezt az összeget egy értékbecslő felmérése alapján határozták meg). Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a továbbiakban Szeged városa gondoskodik a 10 éve szendergő egykori neves étterem épületéről.
Nem mennek annyira a celebéttermek
Magyarországon divattá vált, hogy hírességek éttermekbe fektetnek, sőt, sokszor vezetik is azt. Az elmúlt hónapokban azonban arról szóltak a hírek, hogy több celebétterem is bedőlt.
Bajor Imre Kicsihuszár nevű vendéglője két éve ment csődbe: a belvárosi helyre júniusban került lakat. Bajor és üzlettársa egymást okolták azért, hogy nem megy a bolt.
Tavaly nyár elején zárt be az Armani Caffé az Andrássy úton. Az olasz divatmárka első magyarországi étterme az egy éves születésnapját sem élhette meg. A bulvárlapokból is ismert Kedves Ferenc, az Armani üzlet és étterem magyarországi franchise partnere a megnyitón elmondta, hogy az olasz divatcégnek a tárgyalások során kifejezett kikötése volt, hogy az Andrássy úton nyíljon meg a budapesti üzlet.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 23 029 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 23 274 forintos törlesztőt (THM 14,56%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
2010 októberben pedig váratlanul bezárt Schobert Norbi Update Caféja a szentendrei korzón. A fitneszguru bevallotta: az étterem kétéves fennállása alatt nem hozott bevételt a családi kasszának.
Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.
Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.
Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.
A 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt a Brancs közösségi finanszírozási platformba.
- Karikó Katalin fontos tanáccsal látta el a jövő kutatóit
- Soha nem látott mértékű forrás a magyar agrárium fejlesztésére
- Keményen beleszállt a neves amerikai gazdasági szakértő a britekbe
- BL-döntős a Fradi: „Köszönjük a közönségnek, hogy belehajszolt minket a győzelembe”
- Kihúzták az ötös nyerőszámait, egyvalaki különösen örülhet
- MNB-elnök: 2030 előtt Magyarország aligha tud csatlakozni az eurózónához – a nap hírei
Sustainable World 2023
Portfolio Balaton Business Forum 2023
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!


