8 °C Budapest

Tömeges boltbezárás jöhet Magyarországon

Pénzcentrum
2012. március 8. 05:23

Nem nevezhetjük pozitívnak a kiskereskedelmi szektor kilátásait a következő hónapokra. Bár Magyarországon minden tizedik cég kiskereskedelemmel foglalkozik, sőt, 2010-ről 2011-re 4 százalékkal nőtt is a szektorban tevékenykedő vállalkozások száma, egyre több bolt dönt a bezárás mellett, például a növekvő fogyasztói árak és a csökkenő kereslet miatt.

2010-ben még 3,28% volt a kiskereskedelmi cégek bedőlési aránya (azaz a cégek számához viszonyított felszámolási és csődeljárások száma), két évvel később viszont ez a szám már meghaladta a 4 százalékot, azaz 100-ból 4 üzlet bezár egy éven belül - derül ki a Dun & Bradstreet Hungária Kft. (D&B) tanácsadó cég elemzéséből.

Mitől félnek a boltosok?

A kiskereskedők egyik fő félelme a dohánytermékek forgalmazásának korlátozása lehet, sőt az intézkedés - egyes vélemények szerint- akár több ezer munkahelyet is megszüntethet, mivel a kistelepülési boltok forgalmának mintegy 25 százalékát adja a cigaretta árusítása. Mint arról a Pénzcentrum.hu is beszámolt, kormányzati tervek szerint a dohánytermékek forgalmazását országosan 6200 üzletre korlátoznák a korábbi 42 ezerrel szemben.

A hagyományos kereskedelemi egységeket az online kereskedelem is veszélyezteti. Jól láthatóan az online kereskedelemmel foglalkozó cégek száma nő és a hagyományos kereskedelemnél jobban teljesítenek az internetes kereskedők.

Indul a hosszú hétvégék éve: hova utazik a fél ország? - KATTINTS!

A megindított felszámolások és végelszámolások száma jelentősen nőtt a kiskereskedelemben. Míg 2010-ben 2000-nél kevesebb felszámolás indult az iparágban, 2011-ben már megközelítette a 2500-at, azaz egy év alatt közel 30 százalékkal nőtt a felszámolás alá került kiskereskedelmi egységek aránya. Míg a felszámolásokat a hitelezők indítják nemfizetés esetén, addig a cégek saját maguk is dönthetnek a bezárásról, azaz a végelszámolási eljárásról. A szektorban több mint 60 százalékkal több végelszámolás indult mint 2010-ben, és éves száma megközelítette a 2800-at.

Forrás: D&B


A sok végelszámolás és felszámolás ellenére havonta átlagosan 500 cég alakul a szektorban, sőt a működő vállalkozások száma is fokozatosan nő. A D&B úgy látja, hogy mivel a Nemzetei Adó-és Vámhivatal (NAV) a jövőben szigorúbban jár el a nagy tartozásokat maguk után hagyó volt cégtulajdonosok új cégalapításával kapcsolatban, előfordulhat, hogy a növekedési tendencia csökken, mivel eddig sokan új cégbe menekültek hasonló profilú régi cégük megszűnése után.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Új élelmiszeráfa jön?
Még a 2012-es költségvetést megalapozó salátatörvénybe került be a törvénymódosítás, ami bevezeti az ún. élelmiszerlánc felügyeleti díjat. Ez alapján az élelmiszerlánc meghatározott tagjai a nettó árbevétel 0,1%-át fizetik. A szakértő szerint ez a többletteher egyértelműen a fogyasztást fogja terhelni, s az EU statisztika is a forgalmi adók között fogja elszámolni. Forgalomarányos jellege miatt - nem tekinthető a minőségvizsgálati szolgáltatások árának, és még aggályos is lehet.


Fizetési fegyelem tekintetében a kiskereskedelmi cégek az elmúlt egy évben kisebbet "rontottak", mint az országos átlag. Míg a magyar átlagcég, ha késik számlafizetésével 23,5 napos fizetési késedelemmel egyenlíti ki számláit, addig a kiskereskedelemben a pontatlanul fizetők esetében 19 napos csúszások a jellemzőek.

A jobb fizetési morál azonban nem vezethető egyértelműen vissza az iparág jó helyzetére, mivel a kiskereskedelmi cégek nagy részénél a készpénzes árufizetés a jellemző, és a nagykereskedő partnerek jobban megnézik, mint korábban, hogy kiknek engedélyeznek utólagos utalást.

Mitől függ a forgalom?

2012. első féléve nehéz időszaknak ígérkezik - véli az országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ). A kereskedelem helyzete a vásárlóerőtől, a családok jövedelmi helyzetétől, a vállalkozások bérfizetési lehetőségeitől függ. Nem zárható ki a piac kisebb mértékű zsugorodása, a későbbi hónapok fogyasztói piaci helyzete pedig egyértelműen a gazdaság teljesítményéhez köthető.

Elemzésük szerint fontos tényező továbbra is az infláció, elsősorban az élelmiszerek és az üzemanyagok területén, valamint az árfolyamváltozás, ugyanakkor lényeges kérdés a devizahitelesek helyzete is, hiszen az elmúlt időszakban ez volt a legnagyobb teher a fogyasztói piacon.

A nemzetközi gazdasági környezet javulása a magyar fogyasztói piacnak is kedvezhet (elsősorban közvetve, de közvetlen hatások is érvényesülhetnek), a vásárlási szokásokban a döntő tényező a fogyasztói ár lesz továbbra is, a vásárlók elsősorban az olcsóbb termékeket és vásárlási lehetőségeket fogják keresni.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm