12 °C Budapest

Fantomcégek: senki nem fékezi meg őket

2011. július 28. 04:44

Körbetartozások, fizetési hátralékok jellemzik a magyar vállalkozási szektort 2011-ben is. Közel minden második számlát késve fizetnek. Ugyan nem rosszabb a helyzet, mint 2010-ben, de még mindig érdemes résen lenni az üzleti partnert megválasztásakor. Szabolcsban a legrosszabb a helyzet, ahol a vállalkozások 6 százaléka válik egy év alatt fizetésképtelenné - derül ki a Dun & Bradstreet Hungária Kft. (D&B) 2011 első félévére vonatkozó elemzéséből.

A magyar társas vállalkozások az utalásos számlák 45 százalékát késéssel egyenlítették ki. Ez az arány meglehetősen magas, de javulást mutat a 2010-es 49 százalékos arányhoz képest. Épp ezért nem árt leellenőrizni az új partnereinket

A társas vállalkozások száma az elmúlt félévben tovább növekedett, és 2011 első félévének végén meghaladta az 563 ezret, ami 2,5 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A 2008 őszén kirobbant válság előtt még 5,65 százalékos volt a cégszám-bővülés Magyarországon, azaz a bővülés üteme lassul. A vizsgált időszakban több mint 26 ezer céget alapítottak, ami 4,3 százalékkal több, mint 2010 azonos időszakában. A magyar viszonyokra az jellemző, hogy ha egy cég fizetésképtelenség miatt megszűnik, akkor tulajdonosai hamar új vállalkozásba kezdenek, sajnos sok esetben hitelezőket hátra hagyva, vagyonukat kimenekítve. A nagyarányú felszámolások és végelszámolások ellenére a rendületlenül növekvő cégszám ezt a tendenciát erősíti meg.


A jelenlegi rendszer semmilyen módon nem szankcionálja a cégeket folyamatosan bedöntőket, az állam mindössze az éves beszámoló leadását elmulasztók esetében fékezi meg a korlátlan cégalapítást. Itt ugyanis, ha a mérleg leadása miatt kényszer-végelszámolással megszüntetnek egy társaságot, akkor 5 évig nem alakíthat a tulajdonos újat, vagy nem lehet tisztségviselő más cégben. Keleti József, a Dun & Bradstreet (D&B) ügyvezető igazgatója arra hívja fel figyelmet, hogy sajnos ma Magyarországon nincs olyan intézkedés, ami a több céget fizetésképtelenné tevő tulajdonosokat bizonyos időre megfékezné a cégalapításban, ezért nemcsak a cégek aktuális adatait érdemes ellenőrizni, hanem a tulajdonosok, vezetők korábbi cégkapcsolatait is.

Fizetési határidők, fizetési késedelmek

2011 első félévében a számlák 55 százalékát határidőben kifizették a cégek, míg egy évvel korábban csupán a kiállított számlák 51 százaléka került határidőben kiegyenlítésre. A fizetési morált jelző mutatószámok javulása bizakodásra ad okot, a gazdaság stabilizálódásnak jele a fizetési késedelmek csökkenése (ami ma Magyarországon átlagosan 21 nap körül mozog), illetve az, hogy a cégek nagyobb arányban egyenlítik ki időben számláikat.


Ha építőipari vagy papíripari cég számára állítunk ki számlát, itt kell a legtöbbet várni, hogy pénzünkhöz jussunk. A papíripar nem a legnagyobb fizetési késedelmekkel emelkedik ki a sorból, hanem extrém magas (átlagosan 48 napos) fizetési határidőivel. Ez a jobbik eset, itt ugyanis a számla kiállításakor kalkulálható, hogy mikor folyik be a kiszámlázott összeg, míg a nagy késedelem esetén nem kalkulálható a számlakiegyenlítés ideje. Az építőipar és az ingatlanügyletek szektorokban a fizetési késedelem is kiemelkedően magas. A gépjármű kereskedelem szereplői nem szerepelnek a legrosszabban fizetők listáján, de baljós jel, hogy 2011 első félévére 10 nappal - 45 napra - nőtt az átlagos pénzhez jutási idő az egy évvel ezelőtti állapothoz képest.

A cégek bedőlési, fizetésképtelenségi aránya az elmúlt egy évben jelentősen megnövekedett, a cégek 3,29 százaléka szűnt meg fizetésképtelenség miatt, míg egy évvel korábban csak 2,99 százalékuk. 2011 első félévében az előző év azonos időszakához képest, nemcsak a felszámolási eljárások és csődeljárások aránya ugrott meg, hanem a végelszámolások száma is jelentősen nőtt. Végelszámolás esetén ugyan a tulajdonos saját döntése, és nem a hitelezők külső kényszere, hogy nem folytatja tovább tevékenységét, de a végelszámolások első féléves 52 százalékos növekedése arra utal, hogy a tavalyinál jóval több cég döntött úgy, nem éri meg tevékenységégét folytatnia. A végelszámolások számának ilyen mértékű növekedése a 2010-es év első félévéhez képest azért is meglepő, mert a felszámolások száma az előző év első félévéhez képest idén "csak" 13 százalékkal nőtt.

Az elmúlt években a bedőlési arány alakulása sajnálatos módon erősen negatív tendenciát mutat. Míg 2008-ban 2,3 százalék volt ez a szám, addig 2009-ben már 2,84 százalék, 2010-ben pedig a cégek 3,20 százaléka került fizetésképtelenségi eljárás alá. Javulás 2011 első félévében sem volt tapasztalható, mivel az elmúlt 12 hónapban 3,29 százalékos bedőlési aránnyal kellett számolni, amit csak tetéz a megugró végelszámolások száma.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az ország kelet-nyugat irányú széttagoltsága jól látszik, ha az egyes megyékben működő cégekre vizsgáljuk meg a bedőlési arányokat. A nyugati megyékben általában kisebb arányban válnak a cégek fizetésképtelenné, mint keleten. Győr-Moson-Sopron és Heves megye - ahol a legnagyobb mértékben nőtt a végelszámolások és a felszámolások száma - míg így is az alacsonyabb bedőlési arányú megyékhez tartoznak. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye sajnos már hosszú ideje a legmagasabb cégbezárási arányt mondhatja magáénak. Látható a megyék közötti nagy differencia: a legmagasabb bedőlési arányú megyében a cégek 6 százaléka válik egy év alatt fizetésképtelenné, a legkisebb bedőlési arányú Pest megyében pedig 1,77 százalék.

Társas vállalkozások bedőlésének aránya területi bontásban.Forrás: Dun & Bradstreet Hungária Kft. (D&B)


Mi várható az év hátralévő részében?

A cégmegszűnések kiugróan magas száma óvatosságra inti a cégvilágot. Minden eddigieknél jobban célszerű utánanézni az üzleti partnereknek, mivel az elmúlt fél évben átlagosan 100 cég szűnt meg naponta fizetésképtelenség miatt. A felszámolás alá került vállalatok esetében pedig a hitelezők nagy valószínűséggel nem jutnak pénzükhöz, ezért egy nagy kintlévőség elbukása a hitelező cég fizetőképességét is veszélyeztetheti és láncreakcióként tovább nőhet a bedőlő cégek száma.

A fizetési fegyelmet mutató számok ennek ellenére bizakodásra adnak okot. A fizetési késedelmek és a nagyobb arányú határidőben történő számlakiegyenlítés arra utal, hogy ugyan a cégbezárások száma nő, de a talpon maradó cégek fizetési késedelme csökken, azaz egy kisebb, de stabilabb cégszerkezet felé közelít. A gazdaság lassú javulásának jele még a D&B Failure Score stabilizálódása az elmúlt hónapokban, mely mutató azt jelzi előre, hogy a cégek milyen valószínűséggel kerülnek fizetésképtelenségi eljárás alá a következő 12 hónapban.

 

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm