21 °C Budapest

Kiderült: itt nyílik az új magyar celebétterem

2011. június 1. 15:47

Jön az újabb magyar celebétterem: Óbudán nyit vendéglőt VV Laci. A villa egykori doktora saját bevallása szerint 20 milliót bukott a ValóVilág öt hónapja alatt - havi szinten milliókban mérhető, hogy biztonsági cégétől ismertsége okán elpártoltak a fix megrendelők.

"Azt nem mondanám, hogy haldoklik a cégem, hiszen eseti megrendelések folyamatosan akadnak, de az igazi nagy halak elkerülnek. Ha összegesítem a dolgot, akkor az öt hónap alatt hozzávetőlegesen 20 millió forint árbevételtől estem el, de sajnos ez az összeg hónapról hónapra újabb milliókkal gyarapodik" - mondta az Új Ásznak Lázár László, aki szerint az ő ismertsége rosszat tett biztonsági cégének.


Fotó: valovilag.hu


"Az életemben már az is hatalmas váltást jelentett, hogy beköltöztem a villába, így ma már könnyedebben veszem a változásokat. Éppen ma megyek aláírni a bérleti szerződést Óbudára, ahol ha minden jól megy, rövidesen megnyitom az éttermemet. Igazi békebeli vendéglőt álmodtam meg, ahol az étlapon a tradicionális magyar konyha remekeiből választhatnak azok is, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy napi szinten étteremben egyenek" - mesélt terveiről VV Laci.

Tavaly több celebétterem is bedőlt

Magyarországon divattá vált, hogy hírességek éttermekbe fektetnek, sőt, sokszor vezetik is azt. Az elmúlt hónapokban azonban arról szóltak a hírek, hogy több celebétterem is bedőlt.

Bajor Imre Kicsihuszár nevű vendéglője egy éve ment csődbe: a belvárosi helyre júniusban került lakat. Bajor és üzlettársa egymást okolták azért, hogy nem megy a bolt.

A hírek szerint Bajor Imre komoly pénzügyi csapdahelyzetbe került: a problémák 217 négyzetméteres, hetedik kerületi éttermének nyitása után kezdődtek. A vállalkozás nem volt sikeres, a vendéglátó egység mostanra már be is zárt; jelenleg pedig kihasználatlanul, üresen áll. Egy ingatlanközvetítő iroda nemrég 119 millió forintért árulni kezdte. Ha a helyzet nem javul, lehet a Dunakeszin és a Fülén lévő ingatlanjától is meg kell válnia a Heti hetes sztárjának.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Szintén nyár elején zárt be az Armani Caffé az Andrássy úton. Az olasz divatmárka első magyarországi étterme az egy éves születésnapját sem élhette meg. A bulvárlapokból is ismert Kedves Ferenc, az Armani üzlet és étterem magyarországi franchise partnere a megnyitón elmondta, hogy az olasz divatcégnek a tárgyalások során kifejezett kikötése volt, hogy az Andrássy úton nyíljon meg a budapesti üzlet.

Úgy tudni, az étterem a kezdetektől fogva jelentős veszteségeket termelt, s a tulajdonos pedig úgy döntött, hogy nem finanszírozza tovább a veszteségeket.

Októberben váratlanul bezárt Schobert Norbi Update Caféja a szentendrei korzón! A fitneszguru bevallotta: az étterem kétéves fennállása alatt nem hozott bevételt a családi kasszának.

 

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem