10 °C Budapest

Magyar világsiker: Lady Gaga is ezt hordja!

2010. október 4. 16:02

Közös üzletet nyitott Pécs belvárosában a baranyai megyeszékhely több kesztyűgyártó cége pénteken, azzal a céllal, hogy felélessze a hajdani pécsi kesztyűs hagyományokat.

Hornicz Bernadett, az összefogásban résztvevő egyik cég, a Szomor-Hornicz Kesztyűgyártó Kft. kereskedelmi vezetője az MTI-nek elmondta: a három pécsi vállalkozás egyelőre nem alakított klasztert, de a szándéknyilatkozatot már aláírták, és várják az erre vonatkozó, januárban kiírásra kerülő pályázati lehetőséget. "Célunk a pécsi kesztyű, mint védjegy létrehozása, és szeretnénk, ha külföldön és belföldön egyaránt egyet jelentene a minőségi garanciával" - hangsúlyozta. 


A közös munkában a jelenleg legnagyobb pécsi kesztyűs társaság, a német tulajdonú Otto Kessler Magyar Kesztyű Kft. is részt vesz, amely 1993-ban alapított gyárat a baranyai megyeszékhelyen. Rajta kívül csatlakozott az együttműködéshez a családi vállalkozásban működő Gant Pécsi Kesztyű Kft., valamint a Szomor-Hornicz Kesztyűgyártó Kft. A pénteken megnyílt márkaboltban közel száz egyedi tervezésű, eredeti bőrkesztyű modell tekinthető meg, ezek először itt láthatók együtt. 


JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A pécsi kesztyűgyártó vállalkozások ma már leginkább exportra dolgoznak, a legnevesebb olasz és francia divattervezőkkel (Cerutti, Louis Vuitton) együttműködve. A közelmúltban a baranyai megyeszékhelyen készült például a dán királyi család és Lady Gaga kesztyűkollekciója is.

NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 11. 15:34