2010. júniusától a jogi képviselők a fizetési meghagyásokat csak elektronikusan indíthatják, ám ez egyelőre még sok ügyvédnek, jogásznak és ügyfeleiknek okoz problémát. A nehézségeket felismerve a Budapest Bank az elsők között dolgozta ki a körülményes megoldások leegyszerűsítést és a befizetések átláthatóbbá, szabályossá tételét célzó letétiszámla-csomagját.
Míg korábban a fizetési meghagyásokat (FMH) indító jogi képviselők a kérelmet papíralapú formátumban a bíróságokhoz nyújtották be, egy új rendelet alapján 2010. június 1-től ezt elektronikus úton kell megtenniük a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) részére, annak online rendszerén keresztül. Ennek megfelelően az eljáráshoz kapcsolódó díjak, illetékek befizetése is csak elektronikus úton, internetes fizetésre alkalmas dombornyomott bankkártya segítségével történhet.
Jelenleg körülbelül 9500 ügyvéd működik az országban, akik nagy része rendszeresen (évente 30-50 alkalommal) kezdeményez ügyfelei megbízásából befizetést. Még inkább érinti a rendelkezés azon nagyvállalatokat - például pénzügyi intézmények, közüzemi szolgáltatók -, amelyek jelentős számú lakossági kintlévőségeket kezelnek vagy sok kisebb beszállítóval dolgoznak; itt a munkatársak összesen 1500-2000-szer indítanak fizetési meghagyásokat egy évben. Az új eljárás segít abban, hogy a közjegyzői Kamara gördülékenyen, gyorsan kezelhesse a beérkezett FMH-kérelmeket, egyelőre azonban számos nehézséget is okoz az érintett ügyvédeknek, jogászoknak.
"A mi irodánk a jogszabály életbe lépése óta ezidáig azt a megoldást alkalmazta, hogy a befizetendő illetéket a pénzforgalmi számlánkon helyeztük el, és az ahhoz kapcsolódó kártyáról fizettük be az ügyfél által ránk bízott díjat. Ám így ez az összeg a számlán bevételként jelenik meg, és az adóalapunkat növeli - és csak hosszas dokumentációval, utánajárással vonható ki utólag az adóbefizetési kötelezettség alól. Ezenkívül csak olyan módszerek álltak volna rendelkezésre, amelyek kisebb szabálytalanságokkal kezelik az elektronikus illetékbefizetést - például úgy, ha az ügyfél megadja a kártyája adatait az ügyvédjének - vagy amelyek nagyon körülményesek, és ügyfeleink idő- és energiabefektetését igénylik" - mondja Barán-Kalász László, a Dr. Barán-Kalász Ügyvédi Iroda vezetője.
Ezeket a nehézségeket felismerve, a Budapest Bank az elsők között dolgozta ki a körülményes megoldások leegyszerűsítést és a befizetések szabályossá tételét célzó letétiszámla-csomagját. Ennek keretében a meglévő ügyvédi letéti számla mellett - amelyen az ügyvéd ügyfelei pénzét tartja és kezeli - egy új letéti számla nyitható, amelyen kifejezetten az eljárási díjak befizetését intézheti a jogi képviselő, ügyfelei egyenesen erre utalhatják a befizetendő összeget. Ez a csomag díjmentesen tartalmazza az internetes fizetésre alkalmas dombornyomott kártyát is, illetve ingyenes havi számlavezetést.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
"Azért dolgoztuk ki ezt a terméket, hogy könnyebbé és átláthatóbbá tegyük az ügyvédek számára a rájuk bízott összegek kezelését. Célszerűnek láttuk, hogy elérhető legyen egy olyan számla, amin csak a díjak, illetékek megfizetését intézik. Ennek több előnye is van: egyfelől így nem növeli az ügyvéd adóalapját, könnyebb nyilvántartást tesz lehetővé, másfelől sokkal biztonságosabb megoldás: ha visszaélés történne a kártyával, akkor az nem az ügyfél által a letéti számlán elhelyezett nagyobb összeg kárára megy - mondta Erdei Zsuzsa, a Budapest Bank mikrovállalkozási üzletágának vezetője.
Annak érdekében, hogy az elektronikus fizetési meghagyások indítását még könnyebbé tegye, a Budapest Bank 20 % kedvezménnyel nyújt "e-FMH" tanfolyamot a banknál számlát nyitó ügyvédek részére szakmai partnere közreműködésével. A képzés többek között az elektronikus fizetési meghagyás jogi és technikai hátterébe, az új rendszer gyakorlati használatába vezet be.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







