12 °C Budapest

Kivágják a szőlőt és még pénzt is kapnak érte

Pénzcentrum
2010. május 17. 09:17

A szőlőtermelők ebben a szezonban is értékesítési problémákra számíthatnak. A válság miatti keresletcsökkenés egyre inkább érződik, és előreláthatóan az idén sem lesz komolyabb fellendülés a borpiacon - mondta a Napinak Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára.

A főtitkár szerint a piac még nem kellően fizetőkész, a bor pedig tipikusan olyan élvezeti cikk, amelyen spórolnak a fogyasztók. Egyelőre inkább még ez és nem a belföldi piac élénkülése tapasztalható. A várakozások alapján 2010-ben is jó termés várható, eddig legalábbis nem okozott az időjárás olyan károkat, amit a tavaszi metszéssel ne lehetett volna korrigálni. A felvásárlási árak várhatóan az idén sem növekednek, a tavaly óta görgetett financiális problémákat pedig csak az újborra meghirdetett borlepárlási támogatással sikerült mostanra - részben - orvosolni, ennek révén ugyanis legalább nem nőtt túlzottan az árakat letörő eladatlan készlet.

Becslések szerint az éves átlagnál valamivel kevesebb, 3-3,5 millió hektoliter bor érik a pincékben a 2009-es szüretet követően. Ugyan az erről szóló rendelet nem mennyiségi, hanem pénzügyi korlátot állapított meg, szakmai becslések szerint mintegy 100 ezer hektoliternyi bor piacról való kivonására méretezték a támogatást. Nagyjából sikerült is kihasználni a keretet.

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) tájékoztatása szerint a tavaly beadott kérelmeikkel a termelők végül nem igényelték túl az 1,85 millió eurós keretet. Eddig 18 kérelmezőnek már a teljes támogatást átutalta a hivatal. Az MVH adatai szerint a benyújtott kérelmek 110 és 15 ezer hektoliter közötti mennyiség támogatott lepárlására szóltak, ám az átlagos felajánlott mennyiség 2,7 ezer hektoliter körül alakult. Az átlagosan megítélt támogatás 50 ezer euró körül mozgott.

Az értékesítési problémák miatt várhatóan komoly lesz az érdeklődés a szőlőkivágási támogatás iránt, főleg mert az idén utoljára hirdetik a keretet. Az MVH szerint a 2010-2011-es borpiaci évre még csak az uniós szintű kivágási támogatási keretösszeget határozták meg - ez 276 millió euró -, azonban egyelőre még a tagállami kereteket sem határozták meg. A hivatal szerint mivel a támogatás összege a borkihozataltól függ, valamint a magyar gazdálkodók által felhasználható támogatási keretösszeg sem ismert, a kivágható területnagyságot jelenleg nem lehet megbecsülni.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A 2009-2010-es borpiaci évre kétezer hektár kivágását engedélyezte az MVH összesen 3321 termelőnek, a támogatási keretösszeg pedig 3,51 milliárd forint volt. A kedvezményezetteknek elvben április 15-éig kellett volna végezniük az ültetvények felszámolásával és a támogatási kérelmek beadásával, az esős tavasz azonban hátráltatta a munkákat. Az EU egyébként 2008. augusztus 1. és 2011. július 31. között 6821 hektárnyi szőlő kivágását támogathatja, feltéve, hogy a termelők is kérik azt. A termelők a telepítéssel is csúszásban vannak: azoknak, akik 1996. május 1. és 2004. április 30. között vágták ki ültetvényüket, ezáltal újratelepítési joguk keletkezett, legkésőbb július végéig kell telepíteniük az új szőlőket.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem