Egyenesen káoszhoz vezethetnek a mezőgazdaságban az idén április elsejétől bevezetett egyszerűsített foglalkoztatás szabályai - írja mezőgazdasági szakemberekre hivatkozva a Világgazdaság.
Mezőgazdasági munkaadók szerint az alakalmi munkavállalói kiskönyv helyett bevezetett egyszerűsített foglalkoztatás egyszerűsége a nevénél be is fejeződik. Nem életszerű például a munkáltató számára előírt jelenléti ív vezetési kötelezettség, melyet két példányban kell megtenni. Az új jelenléti ív ugyanis összesen - a munkavállaló két aláírásán kívül - mintegy tucat adatot tartalmaz, és a munkások munkavégzés folyamata során sokszor nagy területen dolgoznak, így nehézkes lehet az adatok és az aláírások összegyűjtése.
Az idénymunkák jellegéhez nem illeszkedik megfelelően az a szabály sem, hogy minden hat nap munkavégzés után egy szabadnapot kell biztosítani. A mezőgazdasággal foglalkozók arra is panaszkodnak, hogy a jogalkotás során - a 40% helyett - kiharcolt 30%-os közteher még mindig jóval a regiós terhelés felett van. A Világgazdaság információi szerint Lengyelországban mindössze 3 százalék, Olaszországban 5, Ausztriában pedig 10 százalék az ilyen típusú foglalkoztatás utáni az állami elvonás.
Korábban: Az alkalmi munkavállalás új szabályai! Egyszerűsített munkaszerződés mintával

Könnyebbséget jelent ugyanakkor a növénytermesztőknek, hogy a főszabály szerinti 5 napon túl is, egészen 30 napig foglalkoztathatnak egy munkavállalót írásbeli szerződés nélkül. Továbbá az is, hogy a növénytermesztésben dolgozókra nem vonatkozik az alkalmi munkavállalói jogviszony 31 napos határa.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








