A Kaiser Food Élelmiszer-ipari Kft. ötmilliárd forint árbevétellel zárta a 2009-es évet. A húsipari cég a rekordbevétel ellenére küzdelmes éven van túl -írja a Napi Gazdaság.
A 2008 novemberében bevezetett szigorú költséghatékonysági intézkedések és a mintegy 40 fős leépítés nyomán nyereséges volt a cég: a meglévő piacait is meg tudta tartani, sőt a hipermarketszegmensben növelni is tudta értékesítését.
Réti Attila, a cég ügyvezető igazgatója, többségi tulajdonosa a Napinak elmondta: 2010-ben még nem lehet az előző évi - a vezetőséget is érintő - létszámcsökkentést "visszatölteni". Az élelmiszer-fogyasztásban féléves késéssel mostanra jelent meg a válság hatása: ugyan már az őszi hónapokban érződött, 2010. januárra elérte a 10 százalékot a visszaesés. Ráadásul tovább súlyosbítja a magyar élelmiszer-ipari cégek helyzetét a hidegutalványok megadóztatása. Ez az intézkedés több száz milliárd forintot vesz ki az ágazat zsebéből - véli Réti.
A cég az idén több új termékkel jelentkezik, köztük egy kifejezetten húsvétra szánt újdonsággal. Ezen túlmenően újraindítják a magyar gyártású termékek népszerűsítését célzó kampányukat is.
Rendkívüli bejelentés: eladta a Cserpes Sajtműhelyt az alapító, vajon eltűnnek a kedvenc termékeink?
Eladta a Cserpes Sajtműhelyt az alapító, Cserpes István
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.






