18 °C Budapest

A töpszli kilátó után újabb NFÜ-s projekt B-A-Z megyében

2009. október 6. 14:32

Több mint 950 millió forintos uniós támogatással kistérségi szakorvosi rendelőintézetet építenek Göncön. A kisváros és a környező 23 település több mint 15 ezer lakóját ellátó intézmény alapkövét kedden tették le. A göncivel párhuzamosan az országban még 15 településen kezdik meg kistérségi feladatokat ellátó szakorvosi rendelőintézet kialakítását ezekben a hetekben, összesen 14,45 milliárd forintos európai uniós támogatással az első pályázati kör eredményeképpen.

Még 2007 októberében jelent meg az első európai uniós pályázat legfeljebb 1500 négyzetméteres alapterületű szakorvosi rendelők építésére azokban a kistérségekben, ahol a pályázat benyújtásakor a heti közfinanszírozott orvosi óraszám nem érte el a 70-et, és a kistérség településeinek teljes lélekszáma meghaladta a 13,5 ezer főt.

Az első pályázat eredményeként az ország 16 kistérségében épülhet az elkövetkező hónapokban szakorvosi rendelő, 14,3 milliárd forintos uniós és hazai támogatással. A második pályázati kör eredményeképpen további 7 kistérségi rendelő épülhet összesen 6,54 Mrd Ft európai uniós és hazai támogatás felhasználásával.

A gönci szakellátó központ a városban jelenleg is működő, egészségügyi feladatokat ellátó szolgáltatók, így a háziorvosi rendelők, fogászat, gyógyszertár és mentőállomás közvetlen közelében épül fel, így kiegészítve azok tevékenységét.

A megépülő szakrendelővel 1400,57 m2-en jön létre egy új egészségügyi szakellátó komplexum, mely összesen 200 szakorvosi és 120 nem szakorvosi órában nyújt járóbeteg szakellátást, ezen felül egy 10 ágyas nappali kórházat, foglalkozás-egészségügyi szolgálatot működtet, és otthoni szakápolást biztosít, melyhez párosulnak a területi egészségfejlesztési és ellátás-szervezési feladatok. A szakrendelő megépülésével a kistérség csaknem valamennyi településének biztosíthatóvá válik a közúton történő 20 percen belüli járóbeteg-szakellátás igénybevétele.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 22. péntek
Júlia, Rita
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. május 21. 20:59