Az elmúlt években dübörgött Magyarországon a filmipar, több neves nemzetközi alkotás is készült hazánkban. Hamarosan azonban gondok lehetnek a túlzott bürokrácia és a szomszédos államok erősödő piaca miatt.
Veszélyben Magyarország filmipari státusa. Az elmúlt öt évben hazánk a régiós filmgyártás fellegvárává vált, volt olyan év, hogy 50-60 milliárd forintos forgalmat is produkált. Ez elsősorban az infrastrukturális beruházásoknak és az Európában egyedülálló, jelentős adókedvezményt biztosító filmtörvénynek volt köszönhető.
Ezt a megkülönböztetett helyzetet veszíthetjük el a túlzott bürokrácia nehézkessége miatt. Ugyanakkor egyre inkább felzárkóznak a környező államok: Csehország például a közeljövőben készül a magyarhoz hasonló filmtörvényt elfogadni.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2020/01/1579873308-2mJ5kC6my_md.jpg)