Versenybe száll a kelet-európai filmipar

Pénzcentrum
2009. április 10. 16:00

Néhány évvel ezelőtt a nyugat-európai, de főként az amerikai filmgyártók igazi paradicsomként tekintettek a kelet-európai filmstúdiókra, főként a prágaira, budapestire, vagy a romániaira, nem csak olcsóságuk, de a szakmai színvonaluk miatt is. Most azonban ádáz küzdelem alakulhat ki a külföldi produkciók elcsábításáért!

Sajnos a válság a filmipart sem hagyja érintetlenül, de ezen kívül még számos egyéb tényező ront a hazai, és a környező országok filmstúdióinak idei kilátásait. Az Egyesült Államokban is igyekeznek ugyanis adókedvezményekkel ösztönözni a helyi filmgyártást, de Új-Zélandon, Ausztráliában és számos nyugat-európai országban is hasonló lépéseket tesznek meg a kormányok.

Öt évvel ezelőtt például a Csehországban még 15 nagyszabású nemzetközi filmprodukciót gyártottak, többek között a Narnia Krónikái - Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény című filmet is, míg tavaly már csak 11 produkció készült, 2009-ben pedig már csak két olyan film forog majd a mozikban, amit a szomszédunknál forgattak. Jelenleg mindössze egy hollywoodi projekt zajlik Csehországban, George Lucas "Red Tails" című filme.

A cseh filmbizottság is elismerte, hogy a filmbiznisz kicsit lelankadt Prágában, és 2008 talán az eddigi legrosszabb évnek számított. A filmgyártók azonban már évek óta lobbiznak a kormánynál, hogy náluk is bevezetésre kerüljenek olyan adókedvezmények, melyekkel külföldi produkciókat el tudnának csábítani, erre azonban a mostani kormányválság következtében vajmi kevés esély mutatkozik.

Itthon a filmtörvény, illetve az általa adókedvezmény formájában nyújtott 20%-os közvetett állami támogatás a magas költségvetésű bérmunkákra Brüsszelben kivágta a biztosítékot, amely jogbizonytalanság elég hosszú időre elijesztette a külföldi produkciókat. Tavaly azonban a bizottság is rábólintott a módosított filmtörvényre, igaz kulturális szempontoknak is meg kell felelniük a támogatott filmeknek, sőt azt is előírják gyártásnál, hogy milyen nemzetiségű filmkészítők vehetnek fel adókedvezményt.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Jelenleg egyébként több nemzetközi produkciót készítenek hazánkban, többek között John Madden a Miramax gyártásában készíti legújabb, The Debt című filmjét, amelynek egyes jelenetei Budapesten forognak, a Mafilm fóti stúdiójában egy újabb holokauszt-történetet forgatnak Memories of Anna Frank címmel, a Good magyar produkciós cége, a Laurin pedig egy vígjátékot forgat, The Great Ghost Rescue címmel. Ezek mindegyike meg is kapta az adókedvezményt.

A hazai filmipar külföldi propagálása érdekében egyébként Návai Anikó, a Magyar Filmbizottság Los Angeles-i képviselője egy Santa Monicaban, április 16-18 között megrendezésre kerülő filmes vásáron standot állít fel, ahol a hollywoodi nagyoknak lehetőségük lesz a magyar filmgyártás előnyeivel megismerkedniük.

Drágult a tojás

A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...

NAPTÁR
Tovább
2026. május 2. szombat
Zsigmond
18. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. május 1. 20:28
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom