Átrendeződés tapasztalható a hazai kempingpiacon: újra csehek és lengyelek táboroznak a Balaton partján.
Csökkent a balatoni kempingek forgalma -derült ki a legnagyobb kempingüzemeltető cég, a Balatontourist Zrt. összesítéséből.
Habár a hazai vendégek száma -az év eddig eltelt részében- 13 százalékkal nőtt, összességében az elmúlt év hasonló időszakához képest augusztusig a szálláshelyek forgalma 5 százalékkal csökkent.
Ugyanakkor bizakodásra adhat okot, hogy az idén sokkal több a hazai és a közeli országokból érkező -elsősorban cseh és lengyel- vendég.
A kisebb dunántúli vállalkozások ugyanakkor nem panaszkodnak: többen azt állítják, hogy ismét divat lett idehaza kempingezni. Ebben nem kis része van a gazdasági válságnak és az elmúlt hetek kánikulájának, de vonzzák a vendégeket a különböző fesztiválok is.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







