6 °C Budapest

Végre! Jön az Armani!

Pénzcentrum
2009. május 29. 09:17

Június végén nyílik meg az Andrássy úton a világmárka 400 négyzetméteres budapesti üzlete.

A magyar bolt különlegessége - túl azon, hogy a legújabb elvárásokat követve vele egy épületben kap helyet az Armani Caffé is -, hogy az üzletet Európában elsőként rendezik be az új Armani-design alapján.

A már Budapestre érkezett bútorokkal eddig csak a divatcég New York-i és hongkongi üzleteiben lehetett találkozni - mondta el a Napi Gazdaságnak Kedves Ferenc, a magyarországi Armani-érdekeltségeket üzemeltető Fashion&Caffé Kft. 70 százalékos tulajdonosa.

A kiválasztott dolgozók oktatását az Armani központjában végezték, de még az ételkínálat alapjait is megszabták. Az állandóan kapható Armani-ételek mellett ugyanakkor lesz majd szezonális "hazai" kínálat is.


A beruházásra 1,4 millió eurót költöttek eddig, számításaik szerint az üzlet és a kávézó évi 2,5-3 millió eurós forgalmat tud majd generálni - az első évben ennek felére, kétharmadára számítanak.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem