Bár a globális gazdasági helyzet bizonytalanságai hozzájuk is begyűrűztek, Oroszország továbbra is érdekes piac marad a külföldi - ezen belül a magyar - vállalkozók számára.
Ezt hangoztatta a budapesti orosz nagykövet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara magyar-orosz tagozatának (MOT) elnökségi ülésén. Igor Szavolszkij elmondta: a kétoldalú árucsere-forgalom értéke tavaly 14 milliárd dollárra nőtt, s ezzel a volumenét tekintve Oroszország Magyarország számára a második legfontosabb üzleti partnerré vált. Ugyanakkor a válság hatására a forgalom az idei első negyedévben 32 százalékkal csökkent. Egyes ágazatokban a visszaesés egyenesen drasztikus - fogalmazott.
Az orosz kormány az üzleti körökkel szorosan együttműködve azonban erősíti a belső keresletet, kedvezőbb feltételeket igyekszik kialakítani a befektetők számára, és a piacvédelmi intézkedéseket illetően nem lép át protekcionizmusba. Ám a válságnak csak akkor lesz vége, amikor az amerikai gazdaság is pozitív pályára lép - figyelmeztetett. Keleten már látni biztató jeleket, és ez máris kihat Oroszországra. Ilyen körülmények között a magyar-orosz kereskedelem volumene is javulhat az év végére, de számszerű prognózisra Szavolszkij nem vállalkozott.
A válság ellenére számos európai ország (Finnország, Ausztria) vállalkozóihoz hasonlóan a magyar cégek számára is kitörési pontot jelenthet az orosz piac - fogalmazott Nagy Róza, a MOT elnöke. Ám magyar vállalkozók problémákat is jeleztek az orosz piacon, ezért a közeljövőben tapasztalatcserére, illetve tájékoztatásra Budapestre hívják az orosz kamara választott bíróságának elnökét és a moszkvai magyar nagykövetet - tette hozzá.
Elképesztő fogás a határon: méregdrága, lopott luxusautót csempésztek volna Magyarországon keresztül
A nagy értékű járművet a hatóságok azonnal lefoglalták, az ügyben pedig a Szegedi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya folytatja az eljárást.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







