Tavaly decemberben kapta meg az év vállalkozója díjat a győri Integrál-Hexa Zrt vezetője, Imre István. Öt hónappal később már úgy látja: kormánygaranciára vagy 2,5 milliárd forintra lenne szükség ahhoz, hogy helyreálljon vállalata működése.
Az építőipari cég vezetője a kisalfold.hu-nak nyilatkozva elmondta: Nagyon nehéz a pénzügyi helyzetük, a bankok lejáratták hiteleiket, szinte egy hónapon belül kell visszafizetniük több milliárd forintot.
Ugyanakkor az Integrál-Hexa Zrt. csődközeli helyzete óriási gondot jelent annak a körülbelül százötven alvállalkozónknak is, akik elvégezték munkájukat, de jogosan járó pénzükhöz nem tudnak hozzájutni. Több tucat vállalkozás felszámolási eljárást kezdeményez a cég ellen, sőt, büntetőfeljelentést is tettek.
Tovább gerjeszti a problémákat, hogy a bankok jelenleg nem helyeznek ki hiteleket az építőiparba. A vállalat jelenleg a dolgozók egyhavi bérével tartozik.
Imre István szerint két és fél milliárd forint kellene a teljes megújuláshoz -ez azonban kormánygarancia nélkül elképzelhetetlen. Ezzel minden beszállító a pénzéhez jutna, és sokkal nagyobb eséllyel indulnának a különböző projekteken.
Elképesztő fogás a határon: méregdrága, lopott luxusautót csempésztek volna Magyarországon keresztül
A nagy értékű járművet a hatóságok azonnal lefoglalták, az ügyben pedig a Szegedi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya folytatja az eljárást.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







