Megkezdődhet a csődtörvény vitája, miután azt egyhangúlag tárgyalásra alkalmasnak nyilvánította a parlament gazdasági bizottsága.
A kormány célja, hogy a csődeljárások valódi eljárások legyenek. Lucz Zoltánné, a pénzügyi tárca főosztályvezetője elmondta, hogy a módosítás célja a csődtörvény csődeljárásra vonatkozó szabályozásának valódi tartalommal való feltöltése, a törvény működőképessé tétele.
Az alapvető cél az, hogy az adós és a hitelező érdekelt legyen a csődegyezség megkötésében és annak betartásában. A mai gyakorlat szerint csődeljárásra csak kivételes esetben kerül sor, annak megindítását ugyanis a jelenlegi törvény előzetes hitelezői konszenzushoz köti.
Az új szabályozással bevezetnék a az automatikus, bíróság által elrendelhető fizetési moratóriumot, így létrejön a valódi csődvédelem, de a visszaélések elkerülése érdekében ilyen esetben vagyonfelügyelő ellenőrzi az eljárás alatt levő cég működését.
A törvény az eljárási szabályokat úgy módosítja, hogy a vagyontalan cégek esetében lehetővé teszi a gyorsított felszámolást. A módosítás célja, hogy ezeknek a vállalatoknak a felszámolását ne az állam, hanem a cégek egykori vezetői fizessék, személyi vagyonuk terhére.
Itt a nagy év végi pezsgőkörkép: ezek a legjobbak 2025-ben, nagy csatában a Törley és a Moet&Chandon
A Szupermenta terméktesztjén ezúttal száraz rozé pezsgőket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








