12 °C Budapest

Lerohanták Miskolcot a szlovákok!

2009. április 16. 05:40

A Pénzcentrum értesülései szerint húsvét előtt készlethiány lépett fel a miskolci Auchan áruházban. Valószínűsíthető, hogy a tömeges felvásárlás mögött a szlovákiából érkező vásárlók állnak, akik még a hintaágy-párnákat is elkapkodták.

A húsvét előtti napokban több termékből -tartós fogyasztási cikkekből és élelmiszerekből egyaránt- készlethiány lépett fel a miskolci Auchan áruházban. A hipermarketből származó információink szerint az áruhiány hátterében az áll, hogy az alacsony forintárfolyam miatt tömegesen érkeztek a vásárlók Szlovákiából.

Az Auchan Miskolc egyik legújabb nagy bevásárlóközpontja, tavaly novemberben nyílt meg. Azóta a borsodi megyeszékhely és a környező települések egyik legfelkapottabb hipermarkete lett: forgalma szemmel láthatóan nagyobb, mint a város többi nagy üzletének, pedig Miskolcon Cora, Metro, és több Tesco is található. Elsősorban a szélesebb áruválaszték és az alacsonyabbnak tűnő ár lehet az Auchan fő vonzereje.

Valószínűleg hasonló okok miatt kedvelt a francia cég üzlete a Szlovákiából érkező vásárlók számára is. Egy hónapja az áruház azt közölte, szlovák nyelvű táblákat - tájékoztatókat, termékismertetőket - helyeznek ki, továbbá áprilistól terjeszteni fogják prospektusaikat Szlovákiában is.

Értesüléseink szerint elsősorban az akciós termékek fogytak el rendkívül hamar. Az április 8-ától érvényes katalógusban szereplő több áru már aznap hiánycikknek számított, például a 289 forintba kerülő 500 grammos Rama margarin. Sőt, kissé meglepő, de néhány óra alatt elfogyott a 6990 forintba kerülő hintaágy-párna készlet is -ez körülbelül 70 darabot jelent. Az áruházban azt a tájékoztatást adták, hogy akár 4-5 munkanapba is telhet, amíg pótolják a készleteket.

 

Auchan Miskolc (Fotó: auchan.hu)


Az Auchan a múlt héten hirdette meg kerti-bútor akcióit, így vélhetően a háromnapos ünnepre készülve -és a kimondottan meleg áprilisi időjárásnak köszönhetően- vásároltak be sokan az ilyen termékekből.

Tulajdonképpen mindent itt vásárolnak

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Korábban beszámoltunk arról, hogy a Tesco áruházaiban -elsősorban Esztergomban, Győrben, Mosonmagyaróváron és Miskolcon- is megugrott a szlovák és felvidéki magyar vásárlók száma, akik mindent visznek, de főként műszaki cikkeket, ruházati termékeket, élelmiszereket és vegyszereket.

Bár a vásárlók nemzetiségéről nem vezetnek statisztikát, a munkatársak közvetlen beszámolói, a parkolóban lévő szlovák rendszámú autók, és persze a forgalom növekedése mind erre engednek következtetni. Ráadásul a jelenség már nem csak hétvégén, de hétköznap is megfigyelhető.

Az üzemanyagtöltő-állomásokon is hasonló a helyzet: akár már egyetlen tankolásért is megéri meg átjönni Magyarországra, 50 kilométeres távolságból is. A határhoz közeli szlovák benzinkutaknál viszont szinte senki sem tankol - legkevésbé magyar sofőrök. Vannak olyan kutak, ahol 40-50 százalékos forgalomcsökkenéssel is számolnak az idei évre, talán csak a pénzváltással is foglalkozó helyeken jobb a helyzet.

Sőt, egyre több szlovák állampolgár gondolkozik el azon, hogy a határ innenső oldalán vegyen ingatlant: Mosonmagyaróváron, Rajkán vagy Dunakilitin egy tízáras (1000 négyzetméteres) telken fekvő új családi házhoz már 100-120 ezer euróért juthatnak hozzá a vásárlók. A Pozsonyhoz közeli szlovákiai falvakban ezzel szemben egy ilyen ingatlanért minimum 180 ezer eurót kérnek. Hasonló a helyzet az öregebb házakkal is, amelyek a Pozsonyhoz közeli magyarországi községekben 65-90 ezer euró közötti összegbe kerülnek.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára a Pénzcentrumnak elmondta: az egyes -főleg az akciós termékekből keletkezett- hiány csak ideiglenes lehet, hiszen a gyártók és a kereskedők is felmérik a vásárlói igényt, és ahhoz igazítják a megrendeléseket. Ugyanakkor a főtitkár nem számít arra, hogy komolyabb hátrány érné a magyar fogyasztókat. Az ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy hosszú távon is megmarad az északról érkező vevők dömpingje, hiszen a szlovákiai kiskereskedők is mindent megtesznek a vásárlóerő otthon tartásáért.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm