0 °C Budapest

Szlovák feliratok a magyar Auchanban

2009. március 11. 18:00 2 perc

A jelentősen megnövekedett bevásárlóturizmus hatására egyre több bolt helyez ki szlovák nyelvű táblákat. Északi szomszédaink közül ugyanis egyre többen jönnek át Magyarországra vásárolni, és nem csak a felvidéki magyarok- írja a boon.hu.  

"Hamarosan szlovák nyelvű táblákat - tájékoztatókat, termékismertetőket - fogunk kihelyezni áruházainkban" - tájékoztatott Prokopné Váraljai Edina, a miskolci Auchan áruház igazgatói asszisztense. "Ezen kívül tervezzük, hogy a honlapunkat szlovák nyelven is olvashatják majd a vásárlók" - tette hozzá. "Áprilistól pedig terjeszteni fogjuk prospektusainkat Szlovákiában is."

A Tesco egyelőre nem tervez hasonló újdonságokat, mint mondták: "Meg fogjuk vizsgálni, hogy valóban szükség van-e szlovák nyelvű feliratokra, de úgy tapasztaljuk, hogy a szomszédos országból érkező vásárlók nagy része magyar ajkú. A kiszolgálásunk sem igényel magas szintű kommunikációt" - mondta el Hackl Mónika, a Tesco áruházlánc kommunikációs vezetője.

Hozzátette: nem szeretnék elveszíteni a magyar vásárlókat, ezért fokozott erőt fektetnek a polcok folyamatos feltöltésére, és odafigyelnek munkatársaik létszámára, hogy megfelelően kezelhessék a "dömpinget".

Miskolc bevásárlóutcájának butikjaiban sem ismeretlen a jelenség, a vevők közül tízből heten szlovák állampolgárok.

Az eladók közül sokan megtanulták a szlovák alapkifejezéseket, hogy könnyebben menjen a kommunikáció a vásárlókkal.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

"Szombaton csak szlovákok jöttek be hozzánk" - mondta egy eladó. "Az különbözteti meg őket a magyaroktól, hogy ők nem nézik az árakat" - tette hozzá.

Mint arról korábban beszámoltunk, egyre több a határhoz közeli boltokban a szlovák állampolgár, akik a gyenge forint miatt nálunk intézik a bevásárlásukat.

KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 5. 20:57