A bankba teszed a pénzed, de még ezért is fizethetsz

Pénzcentrum
2008. augusztus 22. 05:55

A Pénzcentrum.hu bizonyos időszakonként körbenéz a bankok honlapján, miközben egy hazai kisvállalkozás szerepébe képzeli magát. Most is hasonlóképpen tettünk, s újfent azt vizsgáltuk, hogy kisvállalati ügyfélként milyen lekötött devizabetéti kamatot kaphatunk pénzünkért, illetve, hogy milyen költségekkel jár, ha deviza-átutalásra van szükségünk.

Manapság igen sok kis-és közepes vállalkozás kerül kapcsolatba valamilyen formában a külkereskedelemmel, vagy a nagy multinacionális cégekkel, legyen akár beszállító, vagy partnercég. Emiatt bevételei, illetve kiadásai nem csupán forintban, hanem valamely másik ország pénznemében is keletkezhetnek, ráadásul, mint arról már több ízben is szót ejtettünk, gyakorta változó, hogy milyen mennyiségben, időközben.

Így tehát elengedhetetlen, hogy a vállalkozások tudatosan kezeljék likviditásukat, emellett figyeljenek arra, hogy "közös nevezőre" tudják hozni a különböző devizanemben keletkező pénzmozgásokat is. Amennyiben egy bizonyos időszak során felhasználásra még nem kerülő pénzmennyiség keletkezik, abban az esetben például a lekötött betét kínálhat átmeneti megoldást, ráadásul addig is kamatozik a pénzünk. Mindehhez persze nem árt, ha devizaszámlával is rendelkezik a cég.

A lekötött betéti kamatok, valamint a devizaszámlához kapcsolódó költségek feltérképezéséhez felkutattuk az egyes banki holnapokat, megnéztük a hirdetményeket, illetve kondíciós listákat, hol, mi mennyibe kerül. Az összeállítás elkészítésekor (2008. augusztus 21.) mindenütt a kisvállalkozásokra irányadó díjakat kerestük. Nézzük, mit találtunk!


Az utalásért is fizetni kell

Ahogyan azt már a lakossági bankolásban járatosak megszokhatták, a devizaszámláról történő utalás költségeit annak alapján is szét lehet bontani, hogy bankon belüli, avagy bankközi átutalásról van szó. Előbbi nyilvánvalóan olcsóbb, hiszen a banknak is jóval egyszerűbb és olcsóbb művelet egy adott összeg számlák közötti átvezetése.

Kattints a képre a nagyításhoz!

Emellett nem árt tudnunk azt sem, hogy amennyiben valutapénztáron keresztül szeretnénk a számlánkra "varázsolni" a pénzt, annak is megvannak a maga költségei. Bizonyos esetekben van lehetőség úgynevezett zsákos befizetésre is, a nagy mennyiségű készpénzbefizetésre azonban más díjak vonatkoznak.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)


Mennyit kapsz a pénzedért?

S végül, de nem utolsó sorban azt is megnéztük, hogy ha már van pénz a számlánkon, mennyit kapunk, ha azt lekötjük. Összeállításunkban az 1, 3, 6 és 12 hónapos lekötési időszakokat vettük górcső alá, ahol szükséges volt, ott 1 millió forintos lekötést feltételeztünk, amely 4277 eurónak, illetve 6328 dollárnak felel meg.

A betéti kamatokat részletező táblázatunkban nem szerepel a Raiffeisen Bank, ahol a betéti kamatok egyedi megállapodás alapján kerülnek megállapításra, az UniCredit Banknál pedig nem lehetséges a 10000 euro, illetve dollár alatti pénzlekötés.


Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem