Felbolydult a pályázatok világa, hiszen új év kezdődött. Nemsokára új kiírások jelennek meg (melyekről természetesen a Pénzcentrum is hírt ad), de szervezeti átalakulások is színesítik a képet, a már-már megszokottá vált kiírás-módosítások mellett. Nézzük, milyen újdonságokkal találkozhatunk!
Megszűnik a KPI!
Változások lesznek februártól a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap pályázatainak kezelésében, ugyanis megszűnik a Kutatás-fejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Iroda (KPI). Jogutódja ugyan a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal lesz (NKTH), azonban a pályázatkezelési technikai feladatok jelentős részét ezentúl - a GOP, KMOP pályázatok területéről már ismerős - Magyar Gazdaságfejlesztési Központ (MAG) Zrt. - végzi.
A döntés azonban továbbra is az NKTH kezében van, vagyis a támogatási szerződések megkötését, valamint az azok keretében történő kifizetéseket továbbra is az NKTH végzi, legalábbis a hivatal honlapján található információkból ez derül ki.
A tervek szerint az eddigi közreműködő szervezetek végzik majd továbbra is a Regionális Innovációs Programok, a TÉT bilaterális, s az OTKA-NKTH közös pályázatok kezelését.
Tovább lehet pályázni
Módosult az NYDOP-2007-1.3.1.-es, az ipari parkok, iparterületek és inkubátorházak támogatásával a befektetési környezet fejlesztését célzó kiírás első fordulójának határideje, január 18. helyett 25-ig lehet benyújtani a pályázatokat.

Egy másik ugyanezekkel a célokkal rendelkező regionális kiírásra is tovább lehet pályázni, ugyanis az ÉMOP-2007-1.1.1-es pályázat beadási határidejét tolták ki február 4-ig.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Új kiírás
Új kiírásként jelent meg a TIOP-1.2.1./08/1-es kiírás, amely az Agóra létrehozását célozza. A felhívás keretében február 20-tól április 30-ig lehet majd pályázni. A kiírásról egy korábbi, az annak társadalmi egyeztetéséről szóló cikkünkben írtunk.
Egyeztessünk az Agóráról! (2008. január 8., 16:21)
A pályázat keretében minimum 1, maximum 1,75 milliárd forintot lehet igényelni. Kizárólag a 6 konvergencia régióban található megyei jogú városok önkormányzatai pályázhatnak, amelyek nem fejlesztési pólus-, illetve társpólus-városok. A rendelkezésre álló keretösszeg 14,6 milliárd forint, melyből 100 százalékos intenzitás mellett nyújtanak vissza nem térítendő támogatást.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







