Hová tűntek a közszolgák?

Pénzcentrum
2008. január 23. 08:45

Egy év alatt - a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint - több mint 37 ezerrel csökkent a közszféra alkalmazottainak létszáma, közülük hatezernél is kevesebben tűntek fel a munkanélküliek között - tudósít a Világgazdaság.

A 2006. szeptemberét követő egy év alatt 16,6 ezer ember veszítette el az állását az egészségügyben, több mint 15 ezren távoztak a közigazgatásból, míg a többieket az oktatás területéről menesztették.

A távozók közül többen éltek az előrehozott nyugdíjazás lehetőségével. 500-an választották a Prémium évek programot, ami azt jelenti, hogy a foglalkoztatójuk heti 12 óra időtartamú munkát rendelhet el, bár továbbiakban nincs munkakörük. Végkielégítés helyett ők korábbi illetményük 70 százalékát kapják meg, cserébe nem küldhetők el átszervezés, vagy létszámcsökkentés miatt.

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálattal (ÁFSZ) szerződött személyzeti tanácsadók többsége egyáltalán nem, vagy alig találkozott a versenyszférában elhelyezkedni kívánó közszolgával. Úgy gondolják, hogy az elbocsátottak többsége kapcsolatai révén próbál meg új álláshoz jutni, egy részük feketemunkássá válik, míg akad olyan is, aki kényszervállalkozásba kezd.

A kormány vállalása, hogy fejenként maximum 350 ezer forintig finanszírozza a távozók átképzését. Az ÁFSZ tájékoztatása szerint 806 exközszolgát iskoláztak be, a legtöbben nyelvi, számítástechnikai, pályázatírói képzést választottak, de akadt olyan is, aki masszőrnek, számviteli ügyintézőnek tanult. Jövő év végéig lehet még igényelni a kedvezményes kamatozású pályamódosító hitelt. Az MFB-nél tegnapig összesen 28 elbocsátott vett igénybe 76 millió forintos hitelt.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.06.10 12:47
A határhúzás nehézsége és a napi mikrostressz adagunk összefügg. Van kliensem, aki azt mondja, hogy...
hrdoktor  |  2026.06.02 06:33
Az ételintolerancia hasonló tüneteket okozhat, mint az ételallergia, ezért az emberek gyakran összek...
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 12. péntek
Villó
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. június 12. 19:01
Agrárszektor  |  2026. június 12. 20:36