12 °C Budapest

Sikersztori a köbön: félmilliárd vízből...

Pénzcentrum
2007. december 3. 13:00

Ki gondolná, hogy egy bevásárlás során olyan ötletre bukkan, ami után kapkodni fognak a gyártók? Szerencséről van szó, vagy az üzleti tapasztalat hatása, hogy egy amerikai házaspár a semmiből hozott létre egy teljesen új üdítőital gyárat?

A történet úgy indult, hogy egy amerikai multicég alelnöke otthagyta az állását, hogy a gyerekeivel foglalkozzon, és kilépjen az óriáscégek bürokratikus életéből. Később a férje, aki ügyvéd dolgozott, szintén felmondott a munkahelyén. Nem sokkal ezután az ismerősök csak azt vették észre, hogy a feleség, Kara egy Goldins nevezetű cég elnöke, a férje Theo pedig az ügyvezető igazgató.

A sikert pedig nem más hozta meg nekik, mint a víz. Kara ugyanis a gyereknevelés során belebotlott egy olyan problémába, hogy a kicsiknek adható üdítőitalok választéka elég szegényes. Ráadásul már ő is unta a narancslét, így elgondolkodott, hogy miért nem csinálnak versenytársat a narancslének. A lényeg, hogy legyen íze, mivel a gyerekek azt szeretik, és se tartósítószert, se cukrot ne tartalmazzon.

Vagyis előállt a nagy ötlet, az ízesített, palackozott víz. Az ötletet először a családon, és az ismerősökön kezdte el tesztelni a házaspár, hogy milyen ízek a megfelelőek, és melyik ízesítésű vizet mennyire könnyű elkészíteni.

2004-re készen volt az üzleti terv. Ekkor szembesült a házaspár azzal, hogy vevők, és szállítók nélkül mennyire nehéz is beindítani egy üzletet. A boltok polcaira ugyanis kész lehetetlenség volt bejutni. Így hat hónapig a piacra dobás előtt Theo járta a boltokat és szállított kóstolót, majd néhány üveget is minden ízből.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ekkor jött az áttörés, ugyanis megkereste őket Amerika legnagyobb élelmiszer nagykereskedője egy szerződéssel, így ez a kérdés is megoldódott. Ezek után már egyenes volt az út a csúcs felé, mivel egy jó nagykereskedő jelent szinte mindent egy üdítőital befutásánál.

Jelenleg a Goldins 3 és 4 millió dollár (516 - 688 millió forint) közötti éves bevételre számít, ami 3 év alatt hatalmas fejlődés. Továbbá most folyik az egyeztetés a Walt Disney-vel is, ugyanis az alelnök miután kóstolta a vizet, annyira elnyerte a tetszését, hogy Disney figurákat szeretne a palackokra tetetni, ami minden bizonnyal az eddiginél is nagyobb sikert fog hozni az üdítőnek a gyerek körében...

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 25. szerda
Géza
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem