5 °C Budapest

Itt a sikersztori: hogyan lesz a mobilból pénz?

Pénzcentrum
2007. október 10. 16:00

A virtuális mobilszolgáltatókat már egy korábbi cikkünkben bemutattuk, ahogyan a hazai megjelenés esélyeiről is írtunk már. Most azonban egy másik oldalról közelítjük meg ezt a témát, bemutatunk egy vállalkozást, amelynek sikerült levetkőznie a szürke hétköznapokat, s pénzt kovácsolnia ötletével.

A virtuális mobilszolgáltatók a tengerentúlon kezdték meg fényes pályafutásukat, mára azonban már Európában is egyre többen vannak jelen. A szolgáltatók palettájának sokszínűsége ellenére az Egyesült Államokban még csupán 81,5 százalék a mobiltelefon-penetráció (elérés), az iSuppli Corp. piackutató cég adatai szerint.

Ennek alapján odaát mintegy 56 millió ember nem használ még mobiltelefont. A Sonopia ezt a piaci rést kívánja betölteni, méghozzá oly módon, hogy a Verizontól lízingelt frekvenciát más cégeknek továbbítja, amelyek saját ügyfeleiknek biztosítják a telefonálás lehetőségét.

Ez még nem minden, a Sonopia olyan ügyfelekkel szeretne megállapodásokat kötni, akik különböző érdekeltségi csoportokhoz tartoznak (így például egyes egyházak, vagy zenekarok). A Sonopia segítségével ezek a csoportok tagjaik számára egyéni szolgáltatásokat képesek nyújtani a nagy szolgáltatók uniformizált csomagjaival szemben.

A Sonopia az amerikai modell helyett inkább az Európában alkalmazott üzleti stratégiára épít, vagyis nem finanszírozza ügyfelei számára az egyes készülékeket, és az interneten keresztüli ügyfélkapcsolat-tartásra koncentrál.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Magyarországon megoszlanak a vélemények annak tekintetében, hogy vajon elférnének-e virtuális szolgáltatók a piacon. A Nemzeti Hírközlési Hatóság legfrissebb adatai szerint 2007. augusztus végén az előfizetések száma 10 386 668 volt, így 100 lakosra 103,3 előfizetés jut. Persze nem szabad arról sem elfeledkezni, hogy itthon gyakori, hogy 2-3 előfizetéssel is rendelkezik egy ügyfél, így bizonyosan akad még olyan, akinek nincs mobiltelefonja.

Ennek ellenére Magyarországon valószínűsíthető, hogy inkább a szolgáltatások árának versenyében, illetve sokszínűségében tehetnének szert előnyre a virtuális szolgáltatók. Emellett a Sonopia által alkalmazott stratégia, vagyis az egyéni igényeknek megfelelően kidolgozott csomagokkal történő berobbanás is nyerő lehet.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. április 17. 21:27
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem