Újabb változás lesz: sok a félreértés a szürke rendszám körül

2017. június 24. 11:00

Az elmúlt hetekben nagy port kavart a sajtóban a kormány által bevezetett szürke rendszámtábla ügye. Mivel a leírások nem minden esetben egyértelműek, az Uebler az alábbi közleményben foglalja össze az autósok számára a jelenlegi és hamarosan életbe lépő jogszabályt és annak módosításait.

Idén április 1-én lépett életbe az a határozat, melynek értelmében a kerékpárszállító tulajdonosoknak lehetősége nyílt a vonóhorogra szerelhető kerékpárszállítóra harmadik rendszámtáblát igényelni a kormányablakokban. Az új rendeletről azonban hamar kiderült, hogy nem olyan praktikus, mint azt először gondolták, ugyanis a rendszám igénylését meg kell előznie egy műszaki szemlének, amely hasonló a gépjármű műszaki vizsgájához, vagyis költséges és időigényes.

Az Uebler vonóhorogra szerelhető kerékpárszállító hazai forgalmazója már több ízben kért minisztériumi állásfoglalást a rendszámtáblák láthatósága ügyében. A legutóbbi válaszlevélben a minisztérium megerősítette, hogy az új jogszabályban, amit a tervek szerint hamarosan elfogadnak,

eltörlik a kerékpárszállítók műszaki szemléjét és csupán az autó papírjaival, illetve a személyazonosításra szolgáló okmányokkal igényelhető lesz a harmadik rendszám.

A szabályozás kiegészítéseként arról is döntenek, hogy ezentúl a gépkocsi hátsó rendszáma áthelyezhető legyen a rendszámtáblát eltakaró kerékpárszállító eszközre. Ezzel a kiegészítéssel a kormány a szürke rendszám kiváltásának kötelező jellegét is eltörölheti. Így tehát a forgalmi engedélyben a harmadik rendszám kiadása lesz feltüntetve, és azt az autójára szerelt bármilyen szállítóra felteheti majd a gépkocsi tulajdonosa. Így gyakorlatilag, akik csak bérelni szeretnének ilyen eszközt, ők is könnyedén használhatják (jelenleg van már ilyen szolgáltatás is Magyarországon).

A módosított törvény hatályba lépése előtt sem fenyegeti büntetés a kerékpárszállítóval közlekedő gépkocsi tulajdonosokat, ugyanis Révész Máriusz kerékpározásért felelős kormánybiztos a Belügyminisztériummal megállapodott arról, hogy a rendőrség a fehér rendszámot átszerelő autóvezetőket nem bírságolja meg.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Nem árt azonban szem előtt tartani, hogy a rendőrség továbbra is ellenőrizheti a kerékpárszállítók műszaki állapotát pl. (van-e világítása, féklámpája, megfelel-e az EU szabványoknak, stb.), ezért érdemes azt az előírásoknak megfelelően használni.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem