Megszólalt a WHO főigazgatója: a legrosszabb még hátra van

MTI
2020. április 20. 21:19 2 perc

Az új koronavírus járványában a legrosszabb még hátravan - figyelmeztetett hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója Genfben, miközben több ország megkezdte a szigorítások lazítását. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz ugyanakkor nem fejtette ki ezzel kapcsolatos álláspontját, de szakértők szerint a járvány afrikai kontinensen való terjedésére utalhatott, ahol az egészségügyi ellátórendszerek fejletlenek.

A járványban eddig világszerte csaknem 2,5 millió ember fertőződött meg a SARS-CoV-2 koronavírussal és több mint 167 ezren haltak bele a vírus okozta Covid-19 betegségbe. A WHO főigazgatója az 1918-ban kitört, csaknem 100 millió emberéletet követelő spanyolnáthához hasonlította a koronavírus-járványt. "Mostanra azonban rendelkezésünkre áll a technológia, és elejét tudjuk venni a katasztrófának, el tudjuk kerülni azt a fajta válságot" - hangoztatta. "Akadályozzuk meg a tragédiát. Ez egy olyan vírus, amelyet sokan még nem értenek" - tette hozzá.

Tedrosz beszélt a WHO-nak a koronavírus-járvány kezelésében játszott szerepe körül az Egyesült Államokkal kialakult vitájáról is. Mint mondta, az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) 15 szakembere vett részt a WHO munkájában január óta, akiket folyamatosan tájékoztattak a kínai járványügyi helyzetről, így "az első naptól fogva semmi sem maradt rejtve az Egyesült Államok előtt". Hangsúlyozta: "az első nap fogva riadót fújtak", és biztosított mindenkit, hogy a szervezeten belül nincsenek titkok. Hozzátette, nem csak amerikai, de más országok szakértői is részt vesznek a WHO munkájában, jelenlétük azonban nem biztosít helyzeti előnyt, hiszen az információkat mindenkivel megosztják.

A WHO főigazgatója elmondta, hogy a szervezet 30 millió koronavírus-tesztet rendelt meg a következő négy hónapra, illetve 180 millió szájmaszkot szállít április-májusban. Hozzátette: több mint 600 kórház áll készen arra, hogy fogadjon pácienseket a WHO úgynevezett szolidaritási gyógyszerteszt-programjának keretében.

Donald Trump amerikai elnök április 14-én bejelentette, hogy az Egyesült Államok felfüggeszti a WHO finanszírozását, mert szerinte az ENSZ szakosított szervezete nem megfelelően reagált a járványra. Azt állította, hogy az Egészségügyi Világszervezet elősegítette Kína félrevezető tájékoztatását a vírusról, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz pedig elfogult Peking iránt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?