21 °C Budapest

Ismét változik holnaptól a vasúti menetrend: erre számíthat, aki vonatozik

2019. július 28. 09:59

Vasúti pályafelújítások, karbantartások és fejlesztések miatt egyes vasútvonalakon a személyszállító vonatok módosított menetrend szerint közlekednek, bizonyos szakaszokon vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat. 

A Százhalombatta és Pusztaszabolcs közötti pályafelújítás miatt a Budapest-Pusztaszabolcs-Dombóvár-Pécs vonalon augusztus 5-től 25-ig jelentős menetrendi változások lesznek.

A pécsi interCity vonatok a vágányzár miatt kerülő útirányon, Dunaújváros érintésével közlekednek, Sárbogárd helyett Rétszilas állomáson állnak meg. A Keleti pályaudvarról korábban, kerek órakor indulnak, Rétszilasig korábban közlekednek, onnan Pécsig változatlan a menetrendjük. Pécsről nem változik az indulási idő, óra 14 perckor indulnak, de a kerülő útvonal miatt később, óra 55 percében érkeznek meg Budapestre.

A Budapest és Baja, illetve onnan a Keleti pályaudvarra közlekedő Gemenc expresszvonat is Dunaújváros érintésével, kerülő útirányon és módosított menetrend szerint közlekedik.

A Budapest-Százhalombatta, és a Budapest-Pusztaszabolcs-Dunaújváros közötti S40-es és S42-es vonatok 10 perccel korábban indulnak a Déli pályaudvarról és oda 10 perccel később érkeznek. A Déli pályaudvarról 6:20-kor és a Százhalombattáról 7:53-kor, 18:53-kor induló vonatok nem közlekednek.

A Pusztaszabolcs-Dombóvár viszonylatban közlekedő S40-es személyvonatok helyett Pusztaszabolcs és Szabadegyháza, valamint a Pusztaszabolcs- Székesfehérvár viszonylatban közlekedő S440-es személyvonatok helyett Pusztaszabolcs és Zichyújfalu között pótlóbuszok szállítják az utasokat. 

Augusztus 5-én a Pusztaszabolcsról Dunaújvárosba 4:39-kor, valamint a Dunaújvárosból 3:31-kor, 4:30-kor és 5:30-kor Budapest-Déli pályaudvarig közlekedő elővárosi vonat helyett Pusztaszabolcs és Dunaújváros között pótlóbuszok járnak.

A Budapest-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony vonalon augusztus 6-tól 30-ig Püspökladány és Ebes között pályakarbantartási munkákat végeznek. Egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Augusztus 6-án a Debrecenből a Nyugati pályaudvarra 2:28-kor induló sebesvonat helyett pótlóbusz indul 1:54-kor és Püspökladányig közlekedik.

Augusztus 22-től 31-ig pedig Debrecenből a Nyugati pályaudvarra 2:28-kor induló vonat helyett pótlóbusz indul 1:54-kor Püspökladányig, illetve a Nyugatiból 22:28-kor induló sebesvonat helyett Püspökladány és Debrecen között pótlóbusz szállítja az utasokat.

A Budapest-Cegléd-Szeged vonal Nyársapát és Városföld közötti szakaszán augusztus 9-től 25-ig pályakarbantartást végeznek, emiatt a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek a Cegléd-Szeged szakaszon, valamint Cegléd és Kiskunfélegyháza között pótlóbuszok szállítják az utasokat. A változás a csatlakozó vonalak menetrendjét is érinti.

Szegedről az InterCity vonatok indulása változik, illetve a szegedi érkezés is később lesz, de a Budapest-Cegléd szakaszon változatlan a menetrendjük.

Az Aranyhíd expresszvonat Cegléd-Keszthely-Cegléd között szintén változatlan menetrendben közlekedik, Keszthelyre a vágányzár alatt is - menetrend szerint - 13:40-re érkezik és 16:30-kor indul vissza. Szegedről viszont egy órával előbb 6:57-kor indul, az érkezés pedig Keszthely felől 22:05 helyett 23 órára változik.

A kisebb forgalmú Kecskemét-Lajosmizse vonalon is módosított menetrend lesz érvényben, Kecskemét és Kecskemét alsó között pedig pótlóbuszokkal kell utazni. A Baja-Kiskunhalas-Kiskunfélegyháza-Kecskemét vonalakon az InterRégió vonatok menetrendje is változik, Kecskemét és Kiskunfélegyháza között pótlóbuszok járnak majd.

A Budapest-Hatvan vasútvonal pályarekonstrukciója miatt várhatóan decemberig közepéig szünetel a vonatforgalom Pécel és Aszód között, jelentős korlátozásra kell számítani az itt utazóknak.

Az InterCity-k helyett a Keleti pályaudvar és Hatvan között pótlóbuszok járnak, a többi vonat helyett - eltérő szakaszokon - pótlóbuszok viszik az utasokat. Sokaknak érdemes a gödöllői HÉV-járatokat választani, melyeken elfogadják a vasúti jegyeket és bérleteket. Utazás előtt mindenképpen tájékozódjanak az utasok a MÁV-csoport honlapján (www.mavcsoport.hu/bphatvan), vagy a menetrendi keresőben vagy a Vonatinfó mobilalkalmazás segítségével.

Augusztus 6-tól 19-én 20 óráig Rákos és Hatvan között, illetve Kőbánya felsőn végzett pályakarbantartási munkák miatt a Budapest-Hatvan vonalon a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Budapest-Keleti Verseny utca és Hatvan között az InterCity vonatok helyett, Pécel és Hatvan között a gyors és sebesvonatok helyett, Pécel és Aszód, Pécel és Hatvan, illetve Rákos és Hatvan között a személyvonatok helyett pótlóbuszok közlekednek. A Budapest-Újszász-Szolnok-Békéscsaba-Lőkösháza vonalon is módosított menetrend lesz érvényben.

Abaújszántó és Hidasnémeti között szeptember 15-ig pályakarbantartás miatt pótlóbuszok közlekednek. A közúti eljutási lehetőségek miatt, valamint a csatlakozások biztosítása érdekében, az autóbuszok útvonala jelentősen eltér a vonatokétól, több településen a megállási helyek jelentősen módosulnak.

Július 30-tól augusztus 4-ig a pályakarbantartás miatt a Szerencsről 20:17-kor és 22:17-kor és az Abaújszántóról 21:05-kor induló vonat helyett Szerencs és Abaújszántó között pótlóbuszok járnak. 

A Miskolc-Tiszai-Ózd vonalon, július 28-tól 31-ig Kazincbarcika és Putnok között pályakarbantartási munkák miatt egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Kazincbarcika és Ózd között pótlóbuszok szállítják az utasokat. 

A Szombathely-Nagykanizsa vonalon július 29-től augusztus 15-ig Zalaszentiván és Zalaszentmihály-Pacsa állomás között pályakarbantartási munkák miatt egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Zalaszentiván és Zalaszentmihály-Pacsa, illetve Zalaegerszeg, illetve Zalaszentiván és Felsőrajk között pótlóbuszok szállítják az utasokat. 

A Budapest-Pusztaszabolcs vonalon a pályafelújítás miatt augusztus 4-éig az S40-es és S42-es személyvonatok helyett Pusztaszabolcs és Dunaújváros között pótlóbuszok szállítják az utasokat.

A Déli pályaudvar és Százhalombatta közötti személyvonatok közül a Déli pályaudvarról 6:25-kor, 13:25-kor, 14:25-kor, 15:25-kor, továbbá Százhalombattáról 7:05-kor, 7:53-kor, 14:53-kor, 15:53-kor, 16:53-kor és 17:53-kor induló vonatok ideiglenesen kimaradnak a menetrendből. Az Üllő-Kőbánya-Kispest-Székesfehérvár és a Kőbánya-Kispest-Székesfehérvár közötti G43-as gyorsított személyvonatok Érd alsón át közlekednek. A Keleti pályaudvar és Pécs közötti InterCity-vonatok a vágányzári menetrend szerint járnak.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Budapest-Cegléd vonalon, Kőbánya-Teher és Kőbánya-Kispest között augusztus 5-éig pályakarbantartás miatt módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok, jelentős részük a Nyugati pályaudvarról 5-10 perccel korábban indul.

A monori vonatok egy része a Nyugati pályaudvar helyett Kőbánya-Kispestről, illetve Kelenföldről indul és oda érkezik.

Napközben a Budapest-Záhony közötti sebesvonatok a Nyugati pályaudvar helyett Kőbánya-Kispestre érkeznek, és onnan indulnak. A 16303-as számú HÉTMÉRFÖLDES sebesvonat Szolnoktól kerülő útirányon át közlekedik, a Nyugati pályaudvarra 21:25-kor érkezik meg. Ferihegy és Zugló megállóhelyet és Kőbánya-Kispestet nem érinti. A Nyugati pályaudvarról 17:28-kor Szolnokra induló vonat a teljes útvonalon ideiglenesen kimarad a menetrendből. A Budapest-Lajosmizse vonalon a vonatok Kőbánya-Kispestig közlekednek és onnan indulnak.

A Dombóvár-Gyékényes vonalon pályakarbantartás miatt a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Augusztus 4-ig Kaposvár és Jákó-Nagybajom között pótlóbuszokkal kell utazni.

A Debrecen-Füzesabony vonalon december 14-ig módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok, illetve Balmazújváros és a megyeszékhely között pótlóbuszok szállítják az utasokat.

A személyszállítás mintegy 8 hónapos autóbusszal történő helyettesítése a debreceni Észak-Nyugati Gazdasági Övezet fejlesztésével összefüggő kavics- és kőszállítások miatt szükséges.

A szállításokat végző Rail Cargo Hungaria (RCH) a ki- és átrakodásokhoz a macsi megállóhely teljes vágánykapacitását igénybe veszi. A vasúti kőszállítás révén legalább 22 ezer nehézgépjármű folyamatos közlekedtetésétől mentesül a közúthálózat. A munkálatokat régészeti feltárások előzték meg, melyek sikeres lezárását követően május 2-tól megkezdődött a kőszállítás. A tervezett munkák idején - a stabil menetrend és a kiszámítható csatlakozás biztosítása érdekében - a pótlóbuszok menetideje Debrecen és Balmazújváros között csak minimálisan változik a vonatokéhoz képest; a kényelmes átszállásra tíz perc áll majd rendelkezésre. A Debrecenből Hortobágyra 13:55-kor és a Hortobágyról Debrecenbe 15 órakor induló vonat helyett a teljes útvonalon pótlóbusz szállítja az utasokat, a buszok Kónya megállóhelyen nem állnak meg. Ez a vonatpár, illetve helyettük a pótlóbusz június 14-től szeptember 2-ig közlekedik munkanapokon. A pótlás során kerekesszékkel való utazásra is lesz lehetőség, ehhez - az eddigi gyakorlatnak megfelelően - legalább 48 órával előbb értesíteni kell a vasúttársaságot.

Szeged-Rókus és Hódmezővásárhelyi Népkert állomás között a tram-train vonal kiépítéséhez kapcsolódó munkálatok miatt Szeged és Hódmezővásárhely között pótlóbuszok közlekednek. A munkálatok különböző fázisához igazodó menetrend várhatóan december 14-ig, az országos menetrendváltásig érvényes. A vágányzár ideje alatt Szeged-Rókustól Hódmezővásárhelyi Népkertig a 135-ös vasútvonalat keresztező útátjárók biztosítóberendezéseit, sorompóit kikapcsolják. A vonatközlekedés esetén a forgalmat jelzőőr irányítja. Az érintett vasúti átjáróknál erre KRESZ-jelzések figyelmeztetnek.

Mezőtúr és Orosháza között augusztus 25-ig változott a vonatközlekedés, Mezőtúr és Szarvas között két pár vonat helyett, Szarvas és Orosháza között minden vonat helyett pótlóbusz jár.

Nemzetközi közlekedés

A román vasúton végzett pályakarbantartási munkák miatt július 31-ig a Hargita InterCity vonatok Budapest és Kolozsvár között - a román vasút területén - módosított menetrend szerint közlekednek.

Az osztrák vasúton július 30-án ás 31-én éjszaka pályakarbantartás miatt menetrendi változások lesznek.

A Keleti pályaudvarról menetrend szerint 20:40-kor induló EN 462/466 számú vonat Budapest-Salzburg között az eredeti menetrend szerint, Salzburgtól kerülő útirányon, Zell am See állomáson át, módosított menetrend szerint közlekedik: Salzburgból 2:30-kor, Innsbruckból 5:52-kor, Landeck-Zams állomásról 6:45-kor, Bludenzből 7:48-kor, Feldkirchből 8:10-kor indul Zürichbe 10:33-kor érkezik meg.

A Zürichből menetrend szerint 21:40-kor induló induló 467/(463) számú Wiener Walzer EuroNight vonat Innsbruck és Salzburg között kerülő útirányon, Zell am See állomáson át közlekedik. Innsbruckból 1:28-kor indul. Salzburgból 4:47-kor. Salzburg Hbf-Budapest között együtt közlekedik az EN 463-as számú vonattal.

A München Hbf-ről menetrend szerint 23:35-kor induló 463-as számú Kálmán Imre EN vonat Münchenből 22:19-kor, Rosenheim állomásról 23:06-kor, Salzburgból 4:47-kor, Linzből 6:16-kor, St. Pöltenből 7:10-kor, Wien Meidlingről 7:46-kor, Wien Hbf-ről 7:52-kor, Hegyeshalomból 8:42-kor, Mosonmagyaróvárról 8:50-kor, Győrből 9:10-kor, Tatabányáról 9:44-korindul, Kelenföldre 10:16-kor, a Keleti pályaudvarra 10:35 érkezik meg.

Az osztrák vasúton július 31-től augusztus 1-ig pályakarbantartási munkát végeznek, ezért néhány vonat menetrendje módosul.

A román vasúti pályafelújítás miatt augusztus 24-től 28-ig a Dacia nemzetközi vonatpár kerülő útvonalon, Szolnok-Püspökladány-Biharkeresztes érintésével közlekedik. Az Ister nemzetközi vonatpár Budapest-Keleti és Bukarest közötti kocsijait a Corona nemzetközi InterCity vonat továbbítja Szolnok-Püspökladány-Biharkeresztes útvonalon.

A szerb vasútvonalon pályafelújítást végeznek december 14-ig. Emiatt a Keleti pályaudvarról 11:57-kor induló 343-as számú Ivo Andrić nemzetközi gyorsvonatról a kelebiai állomáson át kell szállni egy másik szerelvénybe, amely Újvidék (Novi Sad) állomásig közlekedik. Újvidék és Belgrád között nincs vasúti közlekedés. Belgrádba a továbbutazás menetrend szerinti autóbuszokkal lehetséges, melyekre a vasúti menetjegyek nem érvényesek. Az Újvidék és Belgrád között közlekedő buszok menetrendje a következő hivatkozáson keresztül érhető el: http://www.bas.rs/RedVoznje.aspx?lng=sl
A szerb vasúton végzett pályakarbantartási munkák miatt december 14-ig a 341/340-es számú Beograd gyorsvonat csak Budapest-Keleti pályaudvar-Kelebia-Budapest között közlekedik.

A Wien Hbf-Budapest-Keleti pályaudvar-Beograd útirányon át közlekedő 345/344-es számú Avala EuroCity vonat változatlan menetrenddel, de csak Wien Hbf-Budapest-Wien Hbf viszonylaton közlekedik. A vágányzár ideje alatt Szerbia felől Budapest-Keleti pályaudvarig az eljutás Újvidék (Novi Sad) kiindulási állomással, kelebiai átszállással, a módosított menetrend szerint közlekedő 342-es számú Ivo Andrić nemzetközi gyorsvonattal lehetséges. A vonat Kelebiáról 14:46-kor indul, Budapestre 18:04-kor érkezik.

A belföldi forgalomban Budapest-Keleti-Kelebia-Budapest-Keleti között az alábbi változások léptek életbe február 1-től:

  • A Keletiből pályaudvarról 7:57-kor induló, új 7922-es számú vonat közlekedik Kelebiáig,
  • Kelebiáról 12:46-kor induló, új 7925-ös számú vonat közlekedik Budapest-Keleti pályaudvarra,
  • Kelebiáról 16:46-kor induló, új 7923-as számú vonat közlekedik Budapest-Keleti pályaudvarra.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem