Közelkép vasúti sínek. Alacsony mélységű mező.

A szeptemberi kisiklás után újra a pályán: megindul a vonatforgalom Vác és Diósjenő között

2025. december 29. 10:33 2 perc

A szeptemberi kisiklás után hónapokig szünetelt a vasúti közlekedés a Vác–Balassagyarmat vonal egy részén, január elejétől azonban ismét járnak a vonatok Vác és Diósjenő között. A MÁV szerint a felújítás előrelépést hozott, ugyanakkor a baleset körülményeiről és a pálya állapotáról továbbra is viták vannak, írja a 444.

Szeptember 12-én emlékezetes utazásban volt részük azoknak, akik a 7:38-as vonattal indultak Vácról Balassagyarmatra: a szerelvény Magyarkút megállóhelynél kisiklott, egy utas könnyebb sérüléseket szenvedett. Az eset után a vasúti közlekedést a vonal érintett szakaszán felfüggesztették.

A MÁV közlése szerint január 3-ától Vác és Diósjenő között újraindul a forgalom. A vasúttársaság úgy fogalmazott: a „hátrányból előnyt kovácsolva” nemcsak a kisiklás helyszínén, hanem Vác és Szokolya között teljes hosszában felújították a pályát. A közlemény az esőzések okozta alámosással magyarázta a balesetet.

A felújítás azonban nem ért véget: Diósjenő és Balassagyarmat között február elejéig továbbra is pótlóbuszok szállítják az utasokat. A vasúttársaság szerint ezen a szakaszon a munkálatok még folyamatban vannak.

A kisiklás körülményei ugyanakkor nem teljesen tisztázottak. Információk szerint a pályamester már korábban jelezte a vonal rossz állapotát, ennek ellenére nem állították le a forgalmat. A sínek leromlott állapotáról korábban fotók is készültek.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A közösségi médiában az is elterjedt, hogy a mentésre érkező segélyszerelvény is kisiklott Magyarkútnál. Ezt a MÁV cáfolta, állításuk szerint a jármű nem kisiklott, csupán „leugrott a sínről”.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?