Egy év alatt a leginkább Máriapócs, Fehérgyarmat, Kazincbarcika és Tapolca településeken csökkent a lakosságszám, nagyjából 2 százalékkal.
Folytatódik a magyarországi fuvaros háború: ennek sokan nem fognak örülni, nagyon kemény dolog élesedik a hazai utakon
Lázár János építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán írta meg, hogy kiterjeszti a 20 tonna feletti tranzit- és a teherforgalom korlátozását az Építési és Közlekedési Minisztérium.
„Napokon belül 300 magyar település lakói szabadulnak meg az utcáikon dübörgő kamionoktól. A hazánkon áthaladó, 20 tonna feletti tranzit- és a teherforgalom a jövőben csak a meghatározott útvonalakon, elsősorban a gyorsforgalmi úthálózaton közlekedhet” – írta Lázár János a közösségi médiában.
A miniszter megjegyezte, hogy új szabályokat hoznak, és átalakíták a vidéki, helyi forgalomszervezést: 56 helyszínen, összesen 262 kilométer hosszan vezetnek be súlykorlátozást országszerte.
A kiskapukat lezárjuk, a falvaink a jövőben nem olcsóbb útvonalak, hanem élhetőbb települések és otthonok lesznek, ahol családok élhetik nyugodtan az életüket
– emelte ki Lázár.
Hozzátette, hogy a magyar fuvarosokkal meg fognak egyezni.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Mint korábban beszámoltunk, 2026. január 1-től emelkednek a díjak a főutakon a kamionok számára. A kormány indoklása szerint az intézkedés célja, hogy a teherforgalmat az alacsonyabb díjszintű főutak vagy a díjmentes mellékutak felől a négysávos, gyorsforgalmi úthálózatra tereljék, illetve ott tartsák, továbbá hogy a vidéki települések lakói számára biztonságosabbá váljon a fő- és mellékutakon való közlekedés, valamint csökkenjen a környezeti és zajterhelés. A rendelet miatt a kamionosok december 22-én Budapesten demonstráltak.
Címlapi kép: Bodnár Boglárka, MTI/MTVA
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








