2021. március 2. kedd Lujza

Ezért utazott eddig ide rengeteg külföldi: most ennek a magyar szektornak is vége?


A koronavírus a teljes globális turizmus 2020-as évét hazavágta, de így is lesznek olyan területei az ágazatnak, amelyek olcsóbban megússzák, és olyanok, amelyeket súlyosabban érint a válság. A legtöbb szakértő szerint az egészségügyi turizmus az utóbbiak között lesz, ami Magyarország számára különösen rossz hír, nálunk ugyanis nemzetközi összevetésben is kiugróan magas az ilyen kezelések miatt érkező külföldiek aránya.

A Turisztikai Világszervezet (UNWTO) januárban még 3-4 százalékos növekedést jósolt 2020 egészére a nemzetközi utazások számában, most azonban már 20-30 százalékos visszaesést vár. Ez azt jelentené, hogy 30-50 milliárd dollár közötti összeggel költenének kevesebbet az emberek külföldi útjaik során annál, amit előzetesen reméltek. Összehasonlításképpen, a magyar háztartások teljes éves fogyasztása (mindent beleértve) nagyjából 60 milliárd dollár volt tavaly - írja a G7.

Év elején a különböző elemzésekben még úgy számoltak, hogy a szektoron belül az egészségügyi turizmus az egyik húzóterület lesz. Egy februárban publikált elemzés például azt jósolta, hogy a szegmens a következő hét évben átlagosan évi 12 százalékot meghaladó ütemben bővülhet, azaz jóval gyorsabban, mint a teljes iparágnak jósolt 3-4 százalék. Ez az, amiből idén egész biztosan semmi nem lesz, sőt valószínűleg még jövőre sem. A várakozások szerint ugyanis, miközben a turizmus egésze 2021-ben már elkezd majd talpra állni,

az egészségügyi szolgáltatásokra szakosodott utaztatási piac csak lassabban tér vissza a normál kerékvágásba.

Ennek oka egyrészt, hogy a különböző korlátozó intézkedések is máshogy érintenek egy szállodát, mint egy rendelőt, és jó esély van rá, hogy utóbbiaknál hosszabb lesz a kényszerű leállás. Másrészt - és valószínűleg ez a fontosabb - a várakozások szerint azok, akik egészségügyi szolgáltatás miatt utaznának külföldre, valószínűleg sokkal óvatosabbak lesznek, mint akik egyszerűen csak nyaralni indulnak.

Épp ezért szakértők úgy vélik, hogy először az országon belüli egészségügyi turizmus indulhat be, ilyen céllal külföldi utat csak később vállalnak majd tömegesen az emberek. A magyarországi turizmust pedig ez elég érzékenyen érintheti, hozzánk ugyanis kifejezetten nagy arányban érkeztek egészségügyi kezelésre külföldiek. 2017-ben Magyarországon 417 millió dollárt költöttek el egészségügyi céllal a beutazó külföldiek, ami az összes turisztikai költés 6,7 százalékát tette ki. Ha a hazai statisztikai hivatal számaiból kiszűrjük az átutazók kiadásait, akkor épp ilyen arány adódik, és az összeg is nagyjából azonos: a KSH szerint abban az évben 114 milliárd forint bevétel keletkezett így.

Azóta pedig ez az összeg és a részesedés is tovább nőtt. Tavaly már majdnem 154 milliárd forintot hozott az egészségügyi turizmus, ami a teljes költés 7,2 százaléka volt. Összehasonlításképpen, az üzleti céllal érkező turisták sem hagytak Magyarországon ennél radikálisan nagyobb összeget, az ő költésük 211 milliárd forintra rúgott.

Itthon ráadásul az egészségügyi szolgáltatásokon belül a fogorvosi megy a leginkább, olyannyira, hogy ebben globálisan is nagyhatalomnak számítunk. Igen ám, de a fogászatnál különösen nagy a fertőzésveszély, így végképp elhúzódhat a visszaállás. Ez elsősorban a nyugat-magyarországi régiót érintheti érzékenyen, a fogászati turizmus fellegvára ugyanis jó ideje az osztrák, svájci és német páciensekre specializálódott Sopron-Mosonmagyaróvár tengely, de a fővárosban is sok ilyen fogászat van.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk

Krízishelyzetben a magyar dolgozók: visszaütnek a szőnyeg alá söpört problémák
Az első lépés megküzdeni azzal a terhes gondolattal, hogy nem tudunk visszatérni a járvány előtti normákhoz...


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Interspar

02.25-03.03
Országos

Spar

02.25-03.03
Országos

Aldi

02.25-03.03
Országos

Lidl

02.25-03.03
Országos

Interspar

02.24-03.31
Országos


Private Investor Day 2021

Mibe fektessünk 2021-ben? Tippek, elemzések, befektetési ötletek profiktól, Neked