Azt hiszik, vége a járványnak: megrohamozták a Skanzent a magyar családok

2020. május 26. 15:15 2 perc

Szombaton újra megnyitotta kapuit a szentendrei Skanzen, a részlegesen látogatható szabadtéri múzeumnak 800-1000 látogatója volt a két nap alatt - mondta el Cseri Miklós, a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatója a Kossuth Rádió reggeli műsorában kedden.

"Ekkora kihagyás után és a társadalomban meglévő óvatos viselkedésmód mellett ez szép látogatószámnak tekinthető" - hangsúlyozta a főigazgató, aki beszélt arról is, hogy a múzeumot még tavaly novemberben zárták be és március 15-én nyitották volna meg, de erre már nem kerülhetett sor. A főigazgató számításai szerint az éves látogatószámuk mintegy 30-35 százalékát veszítették el a járvány miatt és a százmillió forintot is eléri az a bevételkiesés, ami a múzeum egyéb szolgáltatásaiból folyt volna be.

A főigazgató elmondta, hogy várják a kormánynak azt a döntését, amely lehetővé tenné a zártterű múzeumok megnyitását. Ez a rendelet szükséges ahhoz, hogy a lakóházakat és a kiállításokat is megnyithassák. A főigazgató szerint ha ez sikerül, pünkösdkor már teljes kapacitással, a tájházak, közösségi helyiségek megnyitásával üzemelhet a múzeum.

Cseri Miklós elmondta, hogy a múzeumot akkor is elővigyázatosan, a megfelelő biztonsági intézkedéseket betartva lehet majd látogatni. Ezekről információs táblát helyeznek el a bejáratnál. Folyamatosan fertőtlenítenek és arra kérik a látogatókat, hogy ne csoportosuljanak, ügyeljenek a távolságtartásra, zárt helyeken pedig viseljenek maszkot.

A főigazgató elmondta, hogy a pünkösdi teljes nyitás esetén az élő történelmi helyszíneken bemutatókkal, vásárral várják majd a látogatókat, de a csoportosulás elkerülése érdekében koncerteket, táncos bemutatókat még nem rendeznek.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A főigazgató a szabadtéri múzeum újdonságairól beszámolva elmondta, hogy az erdélyi tájegység építése nem állt le, folyamatosan épülnek a házak és a tervek szerint 2022 márciusában nyílik meg az új tájegység a látogatók előtt. Készítettek egy kiállítást az összetartozás éve alkalmából, ami jelenleg virtuálisan látogatható, de amint lehetséges lesz, csaknem 900 négyzetméteren mutatják majd be az I. világháború és Trianon hatását a vidéki élet átalakulására - közölte Cseri Miklós.

(Fotó:MTI/Koszticsák Szilárd)

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 4. 21:29