Angelyn és Richard Burk hajóutakra cserélte az otthoni életet, a hiteltörlesztés ugyanis drágább lett volna.
Drasztikus lépésre kényszerül a MÁV: már csak a külföldi bérlés mentheti meg a nyári szezont?
A magyar vasúton kritikus járműhiány alakult ki: szinte eltűntek a minőségi InterCity-kocsik, amelyeket évtizedes, elavult vagonokkal pótolnak. A helyzet kialakulásában egy kudarcba fulladt hazai járműgyártási projekt és a lelassult, központosított beszerzési rendszer is szerepet játszik. Emellett súlyos karbantartási válság is sújtja a vállalatot: a MÁV személyszállító kocsijainak negyede, valamint a modern motorvonatok több mint huszonöt százaléka javításra vagy alkatrészre vár - írta a G7.
Ma már ritkaságszámba megy Magyarországon az olyan InterCity-vonat, amelyet kizárólag megfelelő minőségű kocsikból állítanak ki. A hiányzó járműveket a MÁV jellemzően negyven-hatvan éves, selejtezésre érett vagonokkal kénytelen pótolni. Ezek a gyorsvonati vagy elővárosi kocsik ráadásul sem klímaberendezéssel, sem zárt rendszerű mellékhelyiséggel nem rendelkeznek.
A probléma gyökere a hazai vasúti járműgyártás felélesztésének kudarcára vezethető vissza. Az állam még 2014-ben megvásárolta a Dunakeszi Járműjavítót, amely később egy egyiptomi megrendelés teljesítésébe kezdett.
Mivel az üzem kapacitásait teljesen lekötötte az export, a hazai járművek, különösen az InterCity-kocsik karbantartása háttérbe szorult.
A vagyonelemek visszavásárlása és a beszállítók kártalanítása összesen 34 milliárd forintjába került az adófizetőknek. A karbantartási lemaradást a bürokrácia is tovább súlyosbította. A kézi vezérlés következtében a beszerzési folyamatok szétzilálódtak és lelassultak. Ennek eredményeként a vagonok javítása a hiányzó alkatrészek miatt rendre elakad.
Az április végi adatok siralmas képet mutatnak. A MÁV mintegy 1300 személyszállító és vezérlőkocsijának negyede, azaz 350 jármű várt javításra. Ebből több mint száz jó minőségű InterCity- és EuroCity-kocsi üzemképtelen, de a legújabb, hazai gyártású IC+ kocsik közül is tizenhatot le kellett állítani. Beszédes, hogy miközben a vagonok százával várnak alkatrészre, a kormány közbeszerzés nélkül rendelt meg tíz új IC+ kocsit a Magyar Vagon-csoporttól. Ez a lépés nemcsak elenyésző javulást hoz, hanem további kapacitásokat és forrásokat is elvon a már meglévő, leállított járművek javításától.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Hasonlóan kritikus a helyzet a korszerűbb motorvonatok esetében is, amelyek a MÁV teljes ülőhelykapacitásának harminchét százalékát adnák. Ezen járművek huszonhét százaléka azonban javításra várva áll. Míg a gyártó Stadler által karbantartott FLIRT motorvonatok kilencvenkét százaléka gond nélkül üzemel, a MÁV által szervizelt járműveknél hatalmasak a hiányosságok.
Az emeletes KISS motorvonatoknak minden ötödike javításra szorul, a dízelüzemű Desiro vonatoknak pedig mindössze a fele közlekedik. Több modern jármű évek óta csak alkatrészre, például vasúti kerékpárra vár. Ez a hiány is hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt időszakban vasútvonalakat kellett bezárni.
Ha a meglévő, nagy értékű és klimatizált motorvonatokat sikerülne megjavítani, drasztikusan javulhatna a szolgáltatás minősége. Emellett ki lehetne váltani a régi, elavult járművek jelentős részét is. A nehézkes beszerzések és a hosszú szállítási idők miatt azonban a helyzet gyors megoldása irreális, a javulás hatásai leghamarabb csak jövőre lennének érezhetőek. Annak érdekében, hogy a vasúttársaság a nyári szezont egyáltalán teljesíteni tudja, a MÁV arra kényszerül, hogy az Osztrák Szövetségi Vasutaktól béreljen InterCity-kocsikat.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







