Hiába dönt rekordokat a magyar turizmus: ez égetően hiányzik Budapestről, valamit lépni kell

Pénzcentrum:A hivatalos kommunikáció erős növekedést mutat a magyar turizmusban, szakmai szemmel nézve mennyire fenntartható ez a dinamika? Bécs például egy másik utat választott, tudatosan visszavettek a mennyiségből, és inkább a minőségi, területileg jobban elosztott vendégforgalomra törekednek

Dr. Kökény László: Igen, ott kint ez egy működő modell, de mások az adottságok. Bécsben az üzleti turizmus rendkívül erős, és ez az, ami igazán fenntarthatóvá teszi a forgalmat. Rengeteg nagy konferenciát rendeznek, és ehhez megvan a megfelelő infrastruktúra is. Itthon is történt előrelépés: a Hungexpo felújítása után már nagyjából 1500 főt le lehet ültetni egy térben, és vannak más helyszínek is, mint a Novotel Budapest City & Budapest Congress Center a BAH-csomópontnál vagy más szállodák és rendezvényterek, esetleg stadionok pár száz fős konferenciatermei. De ezek még mindig nem érik el azt a szintet, amit a nemzetközi konferenciapiac elvár. A szállodai kapacitás is korlátot jelent, a legnagyobb hazai szálloda 499 szobás, a Baross téri Hunguest Hotel Hungária. Bécsben ennél jóval nagyobb házak is működnek, közelítve az ezres szobaszámot. Ha egy nagy orvosi vagy technológiai konferenciát szeretnénk idehozni komoly kihívás az elszállásolás.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy az üzleti turizmust a prémium utazók mozgatják, akik magasabb színvonalú szolgáltatásokat keresnek, és a tartózkodásuk alatt jellemzően költenek is, akár vásárlásra, akár gasztronómiára. Ezért is probléma, hogy Budapest még mindig nincs elég erős luxusmárka‑kínálat.

A luxusmárkák jelenléte nem csak a magas vásárlóerős vendégeket vonzza, hanem erősíti a város imázsát is. A belső piac valóban kisebb, mint Nagy‑Britanniában vagy Japánban, de a luxusfogyasztás ma már kevésbé jövedelemfüggő. A fiatal generációk számára a márkák identitásépítő szerepet töltenek be: ha az osztálytárs Balenciagát hord, a másik is szeretne. A sneaker‑kultúra jó példa: 100 ezer forintos cipők tömegeket mozgatnak meg, és a fiatalok gyűjtik őket, sokszor anélkül, hogy valaha felvennék.

Dr. Kökény László, Fotó: Gosztola Judit

A luxusmárkák hiánya fékezi Budapest turisztikai potenciálját?

A retailpiac szereplői egyértelműen azt mondják, hogy ez az egyik legnagyobb strukturális hiányosság, a régió több városa már jóval előrébb tart. Ez nemcsak presztízskérdés, hanem gazdasági is, mert a prémium turisták költése jelentősen növelné az itt tartózkodási időt és a város bevételeit.

Mi kellene ahhoz, hogy a luxusmárkák megjelenjenek Budapesten?

A szakmában elég régóta beszédtéma, hogy a Vogue magazin regionális jelenléte sokat számítana. A Vogue ugyanis számos luxusmárkával áll közvetlen kapcsolatban, és ahol a magazinnak van helyi központja, ott a márkák is könnyebben megjelennek. Szlovákiában például már létrehoztak egy kisebb regionális bázist, és ennek hatása a retailpiacon is látszik.

A prémium turisták költése messze meghaladja az átlagot, és a vásárlás önmagában képes meghosszabbítani az itt tartózkodási időt. Nem feltétlenül az osztrák vagy a német vendég fog Budapestre jönni luxusvásárlásra, de a Balkánról, a Kaukázusból vagy a Közel-Keletről érkező utazók számára Budapest vonzó alternatíva lehetne Milánó vagy Bécs helyett. A japán turisták például átlagosan napi 60–65 ezer forintot költenek Budapesten szállás és repülőjegy nélkül, miközben egy közép-európai turista ennek nagyjából a felét. A brit, kínai és amerikai vendégek is jóval magasabb költési szintet hoznak.

Mennyire segíthet ezen az új légi összeköttetések bővülése?

Sokat. A Philadelphia–Budapest járat szezonális indulása már önmagában is erős jelzés, és ha sikerül újra közvetlen New York-i járatot is indítani, az jelentősen növelheti az amerikai turisták számát. A szállodapiac is erre készül: a Duna-parton és a Belvárosban sorra nyílnak a nagy amerikai márkák ötcsillagos egységei. A Marriott például már most meghatározó szereplő, és ha minden jól megy, a Matild-palota északi épületében (köznyelvi nevén Klotild-palotában) hamarosan egy St Regis Hotel is megnyílik. Egy négyzetkilométeren belül három topkategóriás Marriott‑brand jelenik meg: ez jól mutatja, milyen vendégkörre számít a piac. Jól látszik, hogy a szállodák loyalty rendszere miatt a piac egyre inkább franchise‑alapúvá válik. Az épület és az üzemeltetés sokszor magyar kézben van, de a tulajdonosok beállnak egy nemzetközi márka alá, mert így hozzáférnek a know‑how‑hoz, a marketinghez, az értékesítési csatornákhoz és ami a legfontosabb, a vendégadatbázishoz. Ez ma már gyakorlatilag elengedhetetlen a versenyképességhez.

Budapest meddig tud még növekedni a turizmusban?

Az üzleti turizmusban egyértelműen van még tér bőven, a leisure‑szegmens világszerte növekszik, és Magyarország ebben az európai átlagnál is jobban teljesít: míg Európában nagyjából 2,5 százalékos volt a bővülés, nálunk 5 százalék körül alakult. A nemzetközi érkezések száma még ennél is gyorsabban nő, 8–9 százalék körül. A belföldi turizmus növekedése, viszont lassult, részben azért, mert a Covid alatt extrém magas bázis alakult ki, amit most nehéz tovább gyorsítani.

A régióban kik számítanak versenytársnak?

Nemcsak a közvetlen szomszédok, de a balkáni térség, Montenegró, Albánia is kétszámjegyű növekedést produkál, és egyre komolyabb alternatívát jelent. Rövid távon egy balatoni szálláshelynek már nemcsak a túlparttal kell versenyeznie, hanem a horvát tengerparttal is.

Igen, az árak nagyon közel kerültek egymáshoz: ma már egy horvát szálloda sokszor ugyanannyiba kerül, mint egy balatoni.

A piac addig nyújtózkodik, amíg van, aki kifizeti. Ha ez megváltozik, az árak is korrigálódnak. A lángos jó példa arra, hogy az árakat végső soron a fizetőképes kereslet határozza meg. Ha 3000 forintért is elviszik, akkor ennyi lesz az ára: a vendég számára a lángos a balatoni élmény része, és ha ez kell ahhoz, hogy „teljes legyen a nyár”, akkor megveszi. Ugyanez igaz a tengerparti vagy repülős élményekre is: sokszor nem a racionális ár-érték arány, hanem az élményhez kötődő érzelmi szükséglet mozgatja a döntést.

A jelenlegi geopolitikai helyzet mennyire érintheti a magyar beutazást? Illetve összességégben lehet-e a kontinens a mostani átrendeződésnek Európa a nagy nyertese?

Lehet Európa a konfliktus egyik nagy nyertese, mert a biztonságérzet sok utazó számára elsődleges. A német piacon már most látszik, hogy visszamondanak egyiptomi és török utakat, és helyette inkább Olaszországot vagy Spanyolországot választják. A balkáni térség, Horvátország, Albánia, Montenegró szintén felértékelődik, bár a szolgáltatási színvonal nem mindenhol éri el a nyugat-európai szintet.

A balkáni és horvátországi szolgáltatási színvonal mennyire jelent akadályt a nyugat‑európai turisták számára?

Valóban van különbség: Albánia vagy bizonyos horvát térségek még mindig nagyon „balkáni” élményt adnak egy német turistának, és ez visszatarthatja őket. Ugyanakkor fontos látni, hogy nem mindenki a luxust keresi. Dubai például jó példa arra, hogy nem csak a felső réteg utazik oda: rengeteg középosztálybeli vagy alsó‑középosztálybeli vendég is választja, és ha ők idén nem mennek a Közel‑Keletre, akkor simán elmennek Nizzába, Kotorba vagy más európai célpontokra. A luxusutazók egy része pedig az USA felé fordul, mert ott ugyanúgy megtalálja azt a vásárlási és életstílus‑élményt, amit a Közel-Keleten megkapott.

Milyen szerepe van a biztosításoknak és a jogi környezetnek a kockázatkezelésben?

A biztosítások szerepe folyamatosan nő, és most különösen aktuális a bánatpénz kérdése. Ha egy utazási iroda által szervezett útról a célország helyzete miatt mond le valaki, például mert az adott térség nem ajánlott, akkor a fogyasztó mentesülhet a bánatpénz megfizetése alól. Az Európai Bizottság most hozott egy javaslatot, amely ezt a gyakorlatot megerősíti. Átutazás esetén viszont már nem ilyen egyértelmű a helyzet, és sokan épp Dubai-n keresztül repülnek Ázsiába. A prémium légitársaságok, az Emirates, a Qatar élménye teljesen más, mint egy ázsiai low‑costé, ezért sokan ragaszkodnak ezekhez az útvonalakhoz.

A globális turizmusban milyen új nyertes szegmensek jelenhetnek meg?

A tengerjáró hajózás például továbbra is erős, mert sok útvonal nincs közvetlenül kitéve a közel‑keleti konfliktusnak. Ugyanakkor az üzemanyagárak emelkedése mind a repülés, mind a hajózás költségeit növeli, és ez előbb‑utóbb a jegyárakban is megjelenik. A turizmus globálisan drágulni fog: részben a szűkülő kereslet, részben a nyersanyag‑ és üzemanyagköltségek miatt.

A statisztikákból az látszik, hogy Budapesten csökken, vidéken nő a külföldi vendégek aránya. Valóban reális, hogy a turisták átlagosan csak 2–3 napot töltenek a fővárosban?

Igen, ez teljesen reális. A városi turizmus logikája világszerte ilyen: a city break utazók pénteken érkeznek, vasárnap vagy hétfőn hazamennek. Amszterdam, Párizs vagy Barcelona esetében is 2–3 éjszaka az átlag, és Budapest sem kivétel. Nálunk 15 éve nagyjából 2,1–2,3 éjszaka között mozog az átlagos tartózkodási idő. Egy városra ennyi idő általában elég: a vendég megnézi a fő attrakciókat, eszik pár jót, és megy tovább.

Lehetne növelni a Budapesten eltöltött vendégéjszakák számát?

A tartózkodási idő növelésének egyik legfontosabb eszköze a légi forgalommal érkező turisták arányának emelése. Ők teljesen más mintázatot mutatnak: míg az autóval érkezők gyakran csak egy éjszakára ugranak át, vásárolni, tankolni, fürdőzni, addig a repülővel érkezők átlagosan 5,5 vendégéjszakát töltenek el. A statisztikát tehát elsősorban az autós forgalom húzza lefelé. Azonban a határ menti városok, például Gyula, jól profitálnak ebből: a román vagy szerb vendégek átjönnek fürdőzni, és ha már ott vannak, megszállnak egy éjszakára.

A kulcs az lenne, hogy Budapestet ne önmagában, hanem csomagban adjuk el. A „Grand Budapest” koncepció lényege, hogy a fővárost kiegészítjük olyan közeli úti célokkal, amelyek 1–3 órán belül elérhetők: Velencei-tó, Szentendre, Esztergom, Visegrád, Kecskemét, sőt akár Tokaj, Pécs vagy Villány is. A buszos turisták jelenlegi útvonala nagyon kötött: első nap a klasszikus attrakciók – Parlament, Budai Vár, Lánchíd, Andrássy út, Hősök tere –, második nap fürdők, harmadik nap Szentendre vagy a Skanzen. A gond az, hogy Szentendrén a turisták jellemzően nem alszanak ott, visszajönnek a fővárosba. A cél az lenne, hogy a látogatók ne csak átmenjenek ezeken a helyeken, hanem valódi élményt kapjanak.

Mennyire nyitottak például a távol-keleti turisták a hosszabb, országos programokra?

Nagyon, a kínai és japán utazók rendszeresen jelzik, hogy szívesen elmennének Tokajba vagy más vidéki helyszínekre is. Számukra a két és fél órás buszút nem távolság, sokszor ennyit utaznak a munkahelyükre is. A beutaztatók ezért egyre bátrabban terveznek országos csomagokat, amelyekben Budapest csak az egyik állomás. A probléma inkább az, hogy a japán turisták nagy részét nem magyar, hanem osztrák utazásszervezők hozzák: tíznapos körutakban 1–2 nap jut Magyarországra, és sokszor még Budapestig sem jönnek el, csak Sopronig vagy az Esterházy-kastélyig. A japán vendégek rendkívül felkészültek kulturális témákban: Bartók, Liszt, Kodály, Sissi-kultusz, és sokszor úgy érzik, hogy többet tudnak ezekről, mint a helyi idegenvezetők. Ezért egyre gyakrabban kérnek saját japán vezetőt. De Pécs, Villány, a Zsolnay-negyed, a Mohács 500 program mind olyan elemek, amelyekkel hosszabb tartózkodásra lehetne ösztönözni a vendégeket. A folyami hajózás is fontos csatorna: a dunai hajók amerikai turistákat hoznak Mohácsra, de jelenleg a buszok azonnal továbbviszik őket Pécsre. Most azon dolgoznak, hogy legalább egy rövid megálló erejéig Mohács is bekerüljön a programba.

A filmturizmus mennyire befolyásolja ma a nemzetközi utazási döntéseket?

A filmturizmus ma már az egyik legerősebb motivációs tényező: egy Oscar‑díjas film, egy sikeres sorozat vagy akár egy virális TikTok‑helyszín képes egész régiókat felhelyezni a turisztikai térképre. A Gyűrűk ura vagy a Trónok harca óta látjuk, hogy Új‑Zélandtól Szlovéniáig országok építenek komplett stratégiát erre. A White Lotus Taorminát gyakorlatilag újrapozicionálta, a Stranger Things pedig Izlandot hozta be új közönségeknek. Az árak ezekben a helyszínekben sokszor azonnal meglódulnak, mert a kereslet hirtelen megugrik.

Magyarországról is vannak példák: a „Kőgazdag fiatalok” kínai verziójának egyik évada Budapesten forgott, és ez rengeteg fiatal ázsiai nézőt hozott közelebb a városhoz. A sorozatban bemutatott ikonikus helyszínek, például a Parlament önmagukban is vonzóak, de a történetbe ágyazva még erősebb hatást váltanak ki. A filmturizmus különösen a fiatalabb generációknál működik, akik sokszor egy sorozat vagy influencer alapján választanak úti célt.

Budapest szállodai árazása valóban elmarad a régiós versenytársaktól?

A teljes szállodai átlagárat nézve Budapest már nem marad el jelentősen Prágától, sőt bizonyos kategóriákban magasabb is. A különbség inkább a szegmensek közötti eloszlásban van. Bécshez képest nagyobb a távolság, de a kapacitáskihasználtságban Budapest mindkét várost megelőzi. Ez azonban nem feltétlenül előny: a szállodaiparban az ideális kihasználtság 70–80 százalék körül van, mert így lehet a legjobban működtetni a dinamikus árazást.

A friss Airbnb‑szabályozás hogyan alakítja át a piacot?

A VI. és a várható VII. kerület tiltása rövid távon csökkenti a kínálatot, ami a szállodáknak kedvezhet, ugyanakkor az Airbnb‑vendég nem ugyanaz, mint a szállodai vendég: más költési mintázat, más motiváció, más szolgáltatási igény. A félelem az, hogy a tiltásokkal eltűnik egy olyan vendégkör, amely később „felnőhetne” a magasabb kategóriákhoz. A turizmusban ugyanis ugyanúgy létezik életciklus, mint a termékeknél: valaki először olcsóbb szolgáltatást vesz igénybe, majd ha tetszik neki a város, később visszatér családdal, magasabb költéssel, kulturális programokat is igénybe vesz.

Bár a lakhatási válságot erősítette az Airbnb térnyerése, a városkép és az ingatlanállomány szempontjából sok pozitív hatása is volt. Rengeteg bérház újult meg kívül-belül, olyan lakásokat újítottak fel, amelyekhez a tulajdonosok egyébként soha nem nyúltak volna. A belsőépítészet, a kivitelezés, a karbantartás mind munkahelyeket teremtett. Ráadásul az Airbnb nem alakítja át teljesen a házakat, mint egy szálloda, amely gyakran csak a homlokzatot tartja meg, és belül mindent átépít. A kérdés inkább az, hogyan lehet egyensúlyt találni, hiszen a teljes tiltás és a teljes szabadság között valószínűleg létezik egy köztes, szabályozott modell.

A globális trend az, hogy ahol az ipar visszaszorul, ott a szolgáltatások veszik át annak a helyét, és ezek magasabb fizetőképességű lakosságot vonzanak. Ez kiszorítja a szerényebb jövedelműeket, és erre még rájön a turizmus hatása is. Az amerikai turisták gyakran mondják Európára, hogy „egy nagy múzeum”, és ez a fajta idealizált városkép sokszor együtt jár a drágulással és a lakhatási feszültségekkel.

Barcelona a ’90-es évekig iparváros volt, az olimpia rendezése indította el a teljes átalakulást. A tengerpartot újranyitották, az ipar kiszorult, és a város a turizmusra építette fel magát. A folyamatnak voltak vesztesei, sokan kiszorultak a belvárosból, de ma Barcelona gazdasága nagyrészt a turizmusból él, mert az ipar már nem tért vissza. A Seat gyártását a Volkswagen Törökországba vitte, a kapcsolódó infrastruktúra pedig fokozatosan megszűnt.

Ha Budapest olimpiát rendezett volna, hasonló fejlődést hozhatott volna?

Sok szakember szerint igen. Egy olimpia olyan infrastrukturális beruházásokat kényszerít ki, amelyek egyébként évtizedekig húzódnának: a vasúti összeköttetések megújítása, a Nyugati és a Déli összekötése, az 5‑ös metró, a Duna‑part rendezése - ezek mind olyan projektek, amelyek egy olimpiai előkészítés során nagyobb eséllyel valósultak volna meg. A márkaérték is óriási: egy olimpia nemcsak sportesemény, hanem globális pozicionálási lehetőség. Ma már más jelentése van, mint 1992-ben, a közel-keleti országok, Szaúd‑Arábia vagy az Egyesült Arab Emírségek is pontosan ezért tolonganak a rendezésért: presztízs, figyelem, turisztikai pozicionálás. A Forma–1 naptára is jól mutatja ezt, a világkiállítások ugyanezt a logikát követik: Dubai 2021-ben, most Oszaka, utána Szaúd‑Arábia, mindegyik ország a turisztikai pozicionálás miatt vállalja a hatalmas költségeket.

Ez összecseng azzal, hogy Trencsényben, Európa Kulturális Fővárosában nemrég részt vettem egy beszélgetésen, ahol az hangzott el, hogy az EKF-nek nem elsősorban a turizmusértéke van, hanem a város olyan tudáshoz és kapcsolatrendszerhez fér hozzá, amit utána is jól tud hasznosítani. Kassa például évekkel a projekt után le tudott hívni még 3 millió eurót a megszerzett pályázati know-how-nak köszönhetően. Ezek láthatatlan hozadékok, de nagyon is léteznek, el tudom ezt képzelni egy olimpia kapcsán ezek még jelentősebbek.

Ez teljesen így van. Az ilyen nagy, nemzetközi címek és projektek valódi értéke ritkán abban mérhető, hogy abban az adott évben mennyi turista érkezik. A hosszú távú hatás sokkal inkább a tudásban, a kapcsolati hálóban és a kapacitásépítésben jelenik meg. Az Európai Unió most kifejezetten ösztönzi ezt a fajta együttműködést: a New European Bauhaus és a Horizon programok például pont arra épülnek, hogy barnamezős területeket, kulturális tereket, városi környezeteket közösen gondoljanak újra önkormányzatok, egyetemek, civil szervezetek és kormányzati szereplők. Egy EKF‑év ehhez adja meg a belépőt: hirtelen megnyílnak azok a csatornák, amelyekhez egy kisváros vagy régió máskor nem férne hozzá. Veszprém jó példa: nemcsak a turizmus profitált, hanem olyan új kulturális helyszínek és események születtek, például az inotai hőerőmű átalakítása, a techno‑ és vizuális művészeti programok, amelyek azóta is működnek, és belföldi közönséget is vonzanak. Ezek a projektek hosszú távon is életben maradnak, és új kulturális identitást adnak a térségnek.

A fejlesztések sosem tökéletesek, főleg ha gyorsan kell őket megvalósítani, de a legfontosabb, hogy történjen valami. Egy új kulturális tér, egy új közösségi helyszín vagy egy új attrakció akkor is előrelépés, ha nem száz százalékos. A legtöbb ország ezt felismerte: hatalmas parkokat, immerzív élménytereket, új koncerthelyszíneket hoznak létre, mert tudják, hogy ezek hosszú távon formálják a város arculatát és vonzerejét. Egy olimpia tehát globális pozicionálási lehetőség, ami hosszú távon is meghatározza, hogyan tekintenek egy városra, régióra, országra.

A nagy zenei rendezvények is elképesztő tömegeket tudnak hozni egy városba, gondoljunk csak a 2024-es Coldplay triplázásra, habár úgy tűnik, a fesztiválok most inkább lecsengőben vannak, a Sziget is alig menekült meg.

Én azt gondolom, a kereslet oldaláról látszik leginkább a változás: Európában jóléti válság van, a jövedelmek reálértéke csökkent, és egy egyhetes vagy kéthetes fesztiválbérlet ára ma már olyan magas, hogy sok fiatal egyszerűen nem engedheti meg magának. Ezek a jegyek folyamatosan drágulnak, miközben a látogató gyakran csak 8–10 olyan koncertet talál a programban, ami valóban érdekli. A másik tényező, hogy a fesztiválok közötti árverseny is átrendeződött: például a holland fiatalok korábban tömegesen jöttek a Szigetre, de ma már azt mondják, nem annyival olcsóbb, hogy megérje ideutazni. Közben más régiós fesztiválok, az újvidéki Exit vagy a kolozsvári Untold hatékonyabban áraznak, és elszívják a közönség egy részét. Azonban nem minden az árazás, hanem a legnagyobb változás az élmény természetében van. A mai fiatalok figyelme rövidebb, és sokkal inkább a koncentrált, intenzív, „egyetlen nagy élményre” épülő eseményeket keresik. Egy Taylor Swift‑koncert, egy The Weeknd‑show vagy akár egy Rammstein‑fellépés olyan audiovizuális élményt ad, amit egy fesztiválon egyszerűen nem lehet reprodukálni. A stadionkoncertekben az immerzív élmény a lényeg: fény, pirotechnika, vizuális effektek, teljes narratíva. Egy fesztiválkoncert ezzel szemben sokszor hakni: rövidebb, kevésbé látványos, a színpadtechnika korlátozott, és a művész sem tudja ugyanazt a produkciót hozni. Ráadásul árban sincs már nagy különbség: egy Taylor Swift‑jegy vagy egy The Weeknd‑show ára sokszor ugyanott van, mint egy heti fesztiválbérlet. Ha a fiatal választani kényszerül, inkább elmegy egyetlen, de emlékezetes koncertre, mint egy hét sáros, kompromisszumos fesztiválra.

A zenefogyasztás is megváltozott. A streaming miatt mindenki azt hallgatja, amit igazán szeret, és nem feltétlenül akar végigülni egy egész napot olyan fellépőkkel, akikhez nincs kötődése. A „fesztiválélmény” helyét átvette az „ott voltam ezen a koncerten” élmény. Ezért tud egy Beton.Hofi vagy egy BSW megtölteni egy arénát, és ezért tud egy Pamkutya is hétszer tele lenni: nem csak a zene a lényeg, hanem a jelenlét. A marketing is átalakult, a szektor egyre inkább az alfákra és a nagyon fiatalokra céloz, a fesztiválos szocializációjú 30–40-es generációt ez már kevésbé szólítja meg.

Felmerült egy nagy élménypark vagy szórakoztató központ ötlete is Magyarországon. Reális lehetőség ez, és lenne rá valós kereslet?

Akár a dartsesemények fejlődése jól mutatja, hogy Magyarország egyre komolyabban veszi a globális attrakciófejlesztést. Eiffel-torony vagy Colosseum nem lesz, de olyan erős márkák, mint a Forma–1 vagy a Sziget, bizonyítják, hogy van tere a nagy, nemzetközi vonzerővel bíró projekteknek. Ebbe a gondolkodásba illeszkedik egy nagy, multifunkciós élménypark vagy szórakoztató központ ötlete is, amely komoly presztízst és gazdasági húzóerőt jelenthetne. Egy ilyen beruházás nemcsak turisztikai attrakció lenne, hanem gazdasági motor is: szállodákat, szolgáltatásokat, közlekedési fejlesztéseket generálna. Egy élménypark, mondjuk egy Disneyland ebbe a logikába illeszkedne: családbarát, generációkon átívelő kínálattal, amely a globális márkák biztonságérzetét is adja. Budapest ebben különösen erős, hiszen a világ egyik legbiztonságosabb városaként tartják számon, amit a külföldi látogatók is rendre visszaigazolnak. Ez ma óriási versenyelőny, különösen azok számára, akik távolabbról érkeznek, és kevésbé látják át a térség geopolitikai viszonyait.

Képek: Gosztola Judit