Miközben az Európai Unióban a lakosság több mint fele, 50,6 százalék egyáltalán nem használ tömegközlekedést, addig Magyarországon ez az arány jóval alacsonyabb.
Teljesen megbénul az egyik legforgalmasabb európai repülőtér: több tízezer utas rekedhet a földön
Március 18-án, szerdán egész napos figyelmeztető sztrájk bénítja meg a berlini repülőteret: hajnali öt órától éjfélig nem lesz légi forgalom a BER-en. Mintegy 57 ezer utast érint a munkabeszüntetés, amelyet a ver.di szakszervezet hirdetett meg a béremelési tárgyalások kudarca miatt - közölte az euronews.
Az eredetileg tervezett 445 fel- és leszállást törölni kellett. A sztrájkba lépő mintegy kétezer dolgozó között ugyanis a repülőtéri tűzoltóság, a légiforgalmi irányítás és a terminálüzemeltetés munkatársai is ott vannak, nélkülük pedig a létesítmény képtelen fenntartani a működését. A BER vezetése aránytalannak nevezte a figyelmeztető sztrájkot. Aletta von Massenbach, a repülőtér-üzemeltető igazgatótanácsának elnöke arra hivatkozott, hogy az iráni háború miatt amúgy is feszült helyzetben különösen indokolatlan ez a lépés.
A sztrájk hátterében az áll, hogy a munkáltató és a ver.di nem tudott megegyezni a béremelés mértékéről. A repülőtér-üzemeltető többlépcsős bérrendezést ajánlott, amely évi 1-1,5 százalékos fizetésemelést jelentene 2028 végéig. A szakszervezet ezt határozottan elutasította, és 6 százalékos emelést követel. Holger Rößler, a ver.di vezető tárgyalója provokációnak minősítette az ajánlatot. "Aki a megélhetési költségek emelkedése közepette gyakorlatilag évi egy százalékkal többet kínál a dolgozóknak, az semmilyen megbecsülést nem tanúsít a munkájuk iránt" – fogalmazott.
A szakszervezet a munkabeszüntetéssel kíván nyomást gyakorolni a munkáltatóra. Azt várják, hogy a következő, március 25-re kitűzött tárgyalási fordulóra a vezetés érdemben javított ajánlattal érkezzen. A BER vezetése eközben bizakodik abban, hogy ezen a napon sikerül megállapodásra jutni.
Az érintett utasokat arra kérik, hogy a légitársaságuknál érdeklődjenek az átfoglalási és az alternatív utazási lehetőségek felől. Az utazási csomagok esetében az utazásszervező a felelős a tájékoztatásért. A berlini sztrájk egyébként nem egyedi eset a régióban. Március 12-én több belga repülőtér is leállt a szakszervezeti megmozdulások miatt, amelyek során a dolgozók a ki nem fizetett túlórákat és a nyugdíjreformot kifogásolták.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Hogyan hat a közel-keleti konfliktus a magyarok utazási döntéseire
A Pénzcentrum friss kutatásban vizsgálja, hogyan befolyásolja a közel-keleti konfliktus és az iráni–amerikai feszültség a magyar utazók idei terveit. A felmérés arra keresi a választ, hogy a bizonytalan geopolitikai helyzet miatt változnak‑e az úti célok, kerülik‑e a térséget érintő járatokat, számítanak‑e drágulásra, illetve mennyire tartják fontosnak a biztonsági szempontokat. A kérdőív azt is feltérképezi, milyen alternatív úti célok felé fordulnak azok, akik elkerülnék a Közel‑Keletet vagy Törökországot.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







