A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának (NNI) fejvadászai vették át Matolcsy Ádám és Stofa György nemzetközi körözését.
A rendőrség büntetőeljárást indított a Magyarkútnál kisiklott vonat ügyében. Közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanúja miatt indult nyomozás.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közölte, hogy nyomozás indult közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanúja miatt a múlt pénteki magyarkúti vonatsiklás ügyében. Az eljárást a váci rendőrkapitányság folytatja ismeretlen tettes ellen - írja a 24.hu.
A Vác és Balassagyarmat között közlekedő szerelvény a magyarkúti állomásnál siklott ki. A balesetben két MÁV-dolgozó sérült meg könnyebben, az utasoknak nem esett komolyabb bajuk. A vasúttársaság kora délután sajtótájékoztatót tartott a történtekről.
A MÁV tájékoztatása szerint a mozdonyvezető nem észlelt előjelet a kisiklás előtt. A három épen maradt kocsit még aznap elszállították, az első kettőt pedig éjszaka daruval emelték le. A kieső szakaszon pótlóbuszok közlekednek, a szolgáltatás folyamatosan biztosított.
A vasúttársaság cáfolta, hogy a mentésre érkező segélyszerelvény is kisiklott volna. Közlésük szerint a daru rövid időre leugrott a sínről az első tengelyével, de saját berendezésével visszaemelte magát, így fennakadás és veszélyhelyzet sem alakult ki. A baleset okát rendőrségi és belső vizsgálat is vizsgálja.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Címlapkép: Máthé Zoltán, MTI/MTVA
170 milliárd forintos üzlet jött létre: teljesen átalakulhat Budapest és az agglomeráció közlekedése
Az állam az Országos Közlekedési Központ Zrt.-n keresztül 50 százalékos tulajdonrészt szerezhet a BKK-ban,.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







