Változékony időjárással indul a csütörtök, de a nap folyamán sokfelé felszakadozhat a felhőzet, és egyre több helyen süthet ki a nap Magyarországon.
A szlovák parlament elfogadta azt a törvénymódosítást, amely 6 km/órában maximalizálja a járdán közlekedők sebességét, miközben 70 évre emeli a járművezetők kötelező orvosi vizsgálatának korhatárát.
A Paraméter szerint a szlovák törvényhozás kedden jóváhagyta Ľubomír Vážny javaslatát, amely konkrét sebességhatárt vezet be a járdán közlekedő kerékpárosok, rolleresek és görkorcsolyázók számára. Az új szabályozás értelmében ezek a közlekedők maximum 6 km/órás sebességgel haladhatnak a járdákon.
A jogszabály-módosítás ugyanakkor a gépjárművezetőket érintő kötelező orvosi vizsgálat korhatárát is módosítja, amely a jelenlegi 65 évről 70 évre emelkedik. Az egykori smeres közlekedési miniszter kezdeményezésére született változások 2025-től lépnek hatályba.
A Cyklokoalícia kerékpáros érdekvédelmi szervezet élesen bírálta a sebességkorlátozást. Álláspontjuk szerint az intézkedés nem növeli a gyalogosok biztonságát, ehelyett a gyermekeket az úttestre kényszeríti.
A parlamenti szavazáson kizárólag a kormánykoalíció képviselői támogatták a módosítást, míg az ellenzéki pártok tartózkodtak vagy nemmel szavaztak.
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







