Jövő télen közvetlen repülőjárat indul Budapestről a thaiföldi Phuket szigetére, így az utazóknak nem kell átszállással bajlódniuk.
Február 20-án Orbán Viktor miniszterelnök és Nicolas Notebaert, a VINCI Concessions vezérigazgatója közösen tették le a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér harmadik termináljának alapkövét. A Terminál+ névre keresztelt fejlesztés részleteiről és az új épületegyüttes elrendezéséről Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter számolt be közösségi oldalán.
A tárcavezető tájékoztatása alapján a nagyszabású reptérfejlesztés összesen mintegy hárommilliárd eurós beruházási keretből valósul meg. Ebből az összegből egymilliárd eurót tesz ki a most bejelentett Terminál+ projekt, további egymilliárd eurót szánnak a repülőtéri vasúti kapcsolat kiépítésére, és ugyanekkora forrást fordítanak a gyorsforgalmi út korszerűsítésére is. A miniszter egy sematikus helyszínrajzot is megosztott, amely szemlélteti az új terminál és a kapcsolódó létesítmények tervezett elhelyezkedését - tudósított a Portfolio.
A helyszínen ismertetett koncepció szerint a fejlesztés keretében 35 ezer négyzetméternyi új épületegyüttes jön létre, amely évente további 10 millió utas kiszolgálását teszi lehetővé. Az új utasfelvételi (check-in) csarnokban több mint 90 pult áll majd az utazók rendelkezésére, emellett egy új központi utasbiztonsági ellenőrzőpontot és egy korszerű poggyászkezelő rendszert is üzembe helyeznek. A beruházás részeként megépül egy új közlekedési csomópont és közúti előtér, bővül a parkolókapacitás, az energiaellátást pedig egy új, 7,2 megawatt teljesítményű napelempark biztosítja majd.
Címlapkép: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







