A Holt-Körösnél megindulhat a vízpótlás, miután kiépült a szivattyús rendszer. Mintegy 300 ezer köbméter vízzel mentenék a drasztikusan apadó, kiszáradással fenyegetett holtágat.
Tetőzik a pofátlanság a Balatonnál: 125 évre tiltották el a szabályszegőket, nem volt kegyelem
Összesen 1504 hónapnyi, azaz több mint 125 évre szóló horgászati eltiltást és több mint 13 millió forint bírságot szabtak ki 2025-ben a Balatonnál a szabályszegőkre – derül ki a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. éves összegzéséből.
A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. éves beszámolója szerint 2025-ben összesen 258 határozat született a Balatonnál elkövetett szabálysértések miatt. A kiszabott eltiltások együttes hossza elérte az 1504 hónapot, ami több mint 125 évnyi horgászattól való eltiltást jelent. A bírságok összege meghaladta a 13 millió forintot.
Továbbra is az engedély nélküli horgászat számít a leggyakoribb szabálysértésnek, ideértve a területi jegy hiányát is. Emellett sokan megszegték a használható horgászeszközök számára vonatkozó korlátozásokat.
A bírságok összege ugyanakkor csökkent az előző évhez képest. Míg 2024-ben 17 898 790 forintnyi büntetést szabtak ki, addig 2025-ben 13 245 182 forintra bírságolták a szabálytalankodó horgászokat.
A halőri szolgálat hét körzetben, járőrpárokban ellenőrzi a Balaton 267 kilométer hosszú partvonalát. Munkájukat korszerű technikai eszközök – hőkamerák, éjjellátók és drónok – segítik.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A halállomány védelme érdekében a szakemberek tavaly 331 kárókatonát gyérítettek, valamint jelentős mennyiségű törpeharcsa-ivadékot gyűjtöttek be, hogy fenntartsák a tó ökológiai egyensúlyát.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








