Hosszú évek óta dédelgetett álmát váltotta valóra Péterffy Lili: a fiatal énekesnő Mallorcára költözött, ahol új otthont és új inspirációkat talált.
Forgalomkorlátozás kezdődik az M3-as autópálya bevezető szakaszán Budapesten szeptember 29-től a Kozák téri felüljáró javítási munkálatai miatt - tudta meg az Infostart.
A Budapest Közút Zrt. tájékoztatása szerint a centrum felé tartó irányban napközben a középső sáv lezárása mellett két sávon haladhat a forgalom, míg az esti-éjszakai órákban – 20:00 és 03:00 óra között – időszakosan csak egy sáv lesz járható.
A helyreállítási munkálatok várhatóan november 9-ig tartanak. A beavatkozásra azért van szükség, mert 2025. március 8-án egy, a belváros felé haladó kamion nekiütközött a felüljárónak, amely ennek következtében megsérült.
A károsodás után a Budapest Közút elővigyázatosságból azonnal lezárta a gyalogpálya érintett részét, statikai vizsgálatot végeztetett, majd előkészíttette a helyreállítási terveket. A következő hetekben a megbízott vállalkozó elvégzi a sérült szerkezet megerősítését és helyreállítását.
A társaság a közlekedők türelmét és megértését kéri a munkálatok ideje alatt.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







