A gyógyfürdők 60 millió eurós hitelkérelmét ugyan elutasította a kabinet, de a felújítások előkészítése ennek ellenére folytatódik.
Ezek a kalandutak hódítanak most a magyarok körében: lassan népszerűbbek, mint a Balaton, Adria
Lassan vége a nyaralószezonnak. De nem a kalandnyaralásoknak! Sőt, e szegmensben most indul igazán az élet. A Pénzcentrum Mészáros Judittal, a Baraka Világjáró Utazási Iroda irodavezetőjével járta körbe az új trendeket, desztinációkat, utazási szokásokat.
A kalandutazásokat szervező irodák sok mindenben külön kategóriát képeznek a turizmuson belül. Kevés honfitársunk vállalt be például egy albán utat 1995-ben, egy IFA teherautó platóján, mászta meg egy évvel később az Etnát és a Vezúvot, vagy járta be egy terepjárón zötykölődve Marokkó hegyvidékeit és sivatagjait, mint a Baraka pionír utasai. Valahol akkoriban indult ez az egész „őrület” Magyarországon, amikor az átlag turista még a Balatonon, vagy a közeli tengerpartokon az egész napos fürdőzést választotta, félpanziós ellátással. Ez a szegmens máig abban is különbözik a „szokásos” utazási irodáktól, hogy a legtöbb útjukból egy, maximum 2-3 van egy évben. Nincs olyan, hogy folyamatosan hirdetnek egy-egy desztinációt. A Baraka például évi kb. 150 utat indít, az egynapos, vagy egy hétvéges tartózkodástól a 17 napos kubai, vagy a 21 napos Dél-Afrika overlandig. Nincsenek favorit desztinációk, sokféle útból lehet választani.
A Barakánál a rövidebb utak közül a nagy kedvenc a kerékpáros hétvége három országban, amelynek keretében a bringások az osztrák-olasz-szlovén „csücsökben” tekernek. A nagyobb lélegzetű körutak esetében Kuba tarol. De nagyon megy az Azori szigetek, Bretagne, vagy a pugliai gasztrotúra is.
A hazai tájakon a Kéktúra a nagy kedvenc. Ezt a résztvevők négy napos etapokban teljesítik, ami napi 18-20 km gyaloglást jelent, így komoly fizikai kihívás. A logisztikát a szervezők leveszik a vállukról: saját busszal viszik őket és szállodákban pihenik ki a túranapokat.
Az Eupolisz szlogenje, „Ha unod az ipari turizmust!” frappánsan jellemzi az egész szektort. A szintén több mint 20 éve működő irodánál is erős a kínálat, amely a kenyai szafaritól a tűzföldi kalandokig, a jordán hegy-és völgyvidékektől az 5 világörökségi helyszínt felvonultató Japán körutazásig terjed.
Kakukkfióka az utazom.com, náluk a hagyományos utak mellett csak egy szegmens a kalandtúra. Specialitásuk - a sokféle via ferrata választék mellett - a Camino két keréken: évekig futott a klasszikus francia-spanyol útvonal, ma pedig a portugál táv a sláger. Mindkettőhöz komoly bringás előképzettségre van szükség, hiszen az első 12 napos, közel 900 kilométeres, míg az utóbbi 14 napos, 630 kilométeres tekerés, hegyen-völgyön keresztül. Cserébe – ahogy ezt e sorok írója tapasztalhatta - mindkét esetben életre szóló élményben lehet részünk.
Sokan már ikább egyedül utaznak
A tipikus hazai kalandvágyó törzsutas a nagyvárosi 40-60 közötti, jól szituált réteg. Ők azok, akik – szintén az Eupolisz megfogalmazása szerint - a tömegturizmus helyett a valódi életre és a természetre kíváncsiak, vonzónak találják a rejtett tájakat, és vállalják érte az oda vezető utat. Akik nem csupán pihenni, hanem élményeket átélni akarnak. E csoportban a Barakánál van, aki már az 50. útján is túl van. A kalandnyaralások esetében – Mészáros Judit meglátása szerint – két-három út a vízválasztó. Ez után valaki vagy lemorzsolódik, vagy törzsutassá válik. Ez utóbbi legjellemzőbb a biciklis utaknál. Aki egyszer ráérez a kalandokra, az általában minél több és többféle útra befizet. És az élményeit elmeséli a rokonainak, barátainak, kollégáinak. A szájról szájra marketingnek itt nagy szerepe van. Érdekes adalék, hogy sok úton megjelenik egy-két külföldön élő honfitársunk, vagy egy-egy család is.
Általános tapasztalat, hogy a fiatal generációt egyre nehezebb megszólítani. Ennek több oka van: az ár mellett, ők kevésbé preferálják a csoportos utakat. Sokszor „impulzus utazók”, nem az előre tervezés az erősségük. Viszont több fiatal – aki kamaszként a szüleivel kóstolt bele egy kalandba – pár év kihagyás után visszajön.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Jellemző a kalandutakra, hogy sokan egyedül fizetnek be, nem feltétlenül egyedülállók is. Több barátság is születik, ők később egymással koordinálva jelennek meg egy következő úton. A fizikai kihívások – amit egy hegymászás, hótalpas túra, vagy egy többnapos, napi 50-70 kilométer hosszúságú biciklitúra jelent – ugyanis mindig összehozzák a résztvevőket. Mivel sokszor kemény, kihívást jelentő helyekre is szerveznek utakat, ebben a szegmensben sokkal nagyobb szerepe és felelőssége van a túravezetőnek.
Az „átlagutas” 3-4 hónappal előbb jelentkezik be, de majdnem minden út esetén vannak, akik a várólistáról kerülnek be. Olyanok is vannak, akiknek nem a hová, hanem a mikor a fontos. Ők általában a nyári iskolai szünetre koncentrálnak, vagy beesnek az utazás előtti napokon.
Az utazók kényelmesebbek, igényesebbek lettek
Az irodák sok esetben az utasok visszajelzése alapján változtatnak a körülményeken, vagy a desztinációkon. Egyértelmű trend, hogy az utazók kényelmesebbek, igényesebbek lettek. Régen még félnomád körülményeket (sátor, youth hotel) felvillantva is gyorsan betelt egy Dél-Afrika körút, ma már alap a szállodai ellátás. Az utasok egyre kevésbé szeretik a többnapos buszozást, amikor éjszaka az üléseken, vagy azok között kell(ene) aludni. Az elmúlt években több ilyen út repülős desztinációvá vált.
Természetesen a Covid – mint miden utazásnak – a kalandnyaralásnak is betett, de utána, ha lassan is, visszapattant a kereslet. Az elmúlt évben az árak elszabadulása (a repülőjegyektől, a benzinig és a szállásdíjakig) miatt az utazóközönség összetétele is megváltozott: régebben egy útra simán eljött az egész család, ma már jellemzően apuka utazik a kamasz fiúval, vagy anyuka a lánnyal. És akik eddig évi 2-3 útra fizettek be, azok ma már beérik eggyel.
A globális felmelegedés hatása sajnos itt is érződik: nyáron egyre nehezebb eladni egy olasz, vagy spanyol utat, egyértelműen az ősz és a tavasz a meghatározó. Viszont júniustól szeptemberig egyre keresettebbek az északi, például a skandináv területek.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








