4 °C Budapest
Sanghaj, Kína - 2024. március 14: Airbnb, Booking.com és Vrbo app ikonok. Válogatott online bérbeadó cégek márkái

Reagált a Booking.com botrányra a GVH: ezt üzenték az utazóknak

2025. augusztus 8. 16:33

Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kiemelt figyelmet fordít az online szálláshelyfoglalási piacra, illetve az úgynevezett diszkont légitársaságokra. A GVH az elmúlt napokban eljárást indított a Bookinggal, az Airbnb-vel és Ryanairrel szemben is. A nemzeti versenyhatóság mindhárom multinacionális vállalkozás esetében azt gyanítja, hogy a cégek tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatnak, amivel számos szempontból megtévesztik a magyar fogyasztókat.

A Gazdasági Versenyhivatal kedden indított versenyfelügyeleti eljárást a Ryanairrel szemben. A GVH gyanúja szerint az írországi központú diszkont légitársaság az online repülőjegy foglalások során több szempontból is tisztességtelen kereskedelemi gyakorlatot folytat. A vállalkozás valószínűsíthetően megtéveszti a fogyasztókat, emellett pszichés nyomásgyakorlással, úgynevezett sötét mintázatokkal tereli a jegyvásárlókat a drágább szolgáltatási csomagok felé.

Egy nappal később, szerdán jelentette be a GVH, hogy a Booking.com B.V.-vel szemben is versenyfelügyeleti eljárást indított. A nemzeti versenyhatóság gyanúja szerint a holland multinacionális vállalkozás a szakmai gondosság követelményét sértő tájékoztatást nyújtott egyes szolgáltatásainak díjaival kapcsolatosan, illetve megtévesztette a fogyasztókat a Genius programjában elérhető kedvezményekkel kapcsolatban. A Booking-ot már nem először vonta eljárás alá a GVH, a cég korábban összesen mintegy 3 milliárd forint versenyfelügyeleti bírságot fizetett be a magyar költségvetésbe különböző jogsértések miatt.

Csütörtökön már azt közölte a Gazdasági Versenyhivatal, hogy az Airbnb vélhetően nem megfelelően tájékoztatja a magyar felhasználókat és ezzel megtévesztheti őket. A GVH ezért az online szállásfoglalási platformot működtető, Írországban bejegyezett céggel szemben is versenyfelügyeleti eljárást indított. A nemzeti versenyhatóság az elmúlt években kiemelt figyelmet fordít az online szálláshelyközvetítési piacra, és az Airbnb sem először került a GVH látókörébe.

A GVH mindhárom eljárással kapcsolatban felhívta a figyelmet, hogy a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy az érintett vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárások a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértések bizonyítására irányulnak, amelyre a GVH-nak három hónapja van, ami indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A Gazdasági Versenyhivatal évek óta kiemelt figyelmet fordít a jelentős számú fogyasztó és vállalkozás érdekeit és piaci helyzetét befolyásoló, nagy technológiai vállalkozások és online platformok piaci magatartásainak vizsgálatára. A GVH az elmúlt években többek között a Google, illetve a PayPal számára is előírt versenykorrekciós kötelezettségeket, a Booking.com mellett pedig az Apple is jelentős versenyfelügyeleti bírságokat fizetett Magyarországon. A magyar versenyhatóság 2023-ban fejezte be a Wish-el szemben indított eljárását, 2023 november végén pedig lezárta a TikTok vizsgálatát, amely során globális hatású eredményeket ért el. 2024-ben fejeződött be a Viberrel szemben folytatott eljárás, 2025. május végén pedig lezárult a Microsofttal szemben folytatott vizsgálat, amely során a GVH elérte, hogy a globális technológiai óriásvállalat 10 milliárdnyi magyar szó felhasználásával fejleszti saját MI alapú rendszereit, és az adatokat más fejlesztők számára is ingyenesen hozzáférhetővé teszi.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 5. 18:31