Óriáskerék adventkor: Budapesten 4900 forint a felnőttjegy, Bécsben kb. 5280. Mégis a családok járnak jobban a Práterben – mutatjuk, miért!
Itt a bejelentés, hiánypótló repülőjárat indul Ferihegyről: évek óta nem volt a listán ez az úticél
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter bejelentette, hogy 2026 májusától újraindul a közvetlen légi járat Budapest és Philadelphia között az American Airlines üzemeltetésében. A Covid-járvány előtt megszűnt amerikai közvetlen járatok közül ez az első, amely visszatér a magyar piacra.
A nemzetgazdasági miniszter csütörtöki bejelentése szerint két év múlva ismét közvetlen légi összeköttetés létesül Magyarország és az Egyesült Államok között. Az American Airlines 2026 májusától újraindítja budapesti járatát Philadelphiába, amely a járvány előtt már évekig működött a két város között.
A koronavírus-járvány előtti időszakban három amerikai nagyvárosba lehetett közvetlenül utazni Budapestről. A LOT lengyel légitársaság 2018-ban indította el chicagói és New York-i járatait, míg az American Airlines ugyanebben az évben kezdte meg a philadelphiai útvonal üzemeltetését. A pandémia következtében azonban mindhárom közvetlen járat megszűnt, és mostanáig egyik sem tért vissza.
A közvetlen járatok újraindítása régóta napirenden volt. Francois Berisot, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér vezérigazgatója februárban nyilatkozott arról, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytatnak észak-amerikai, valamint indiai és délkelet-ázsiai közvetlen járatok indításáról. Nagy Márton ugyanekkor jelezte, hogy a tárca a legnagyobb amerikai városok és Budapest közötti közvetlen légi kapcsolatok helyreállításán dolgozik.
Bár korábban úgy tűnt, hogy New York lesz az első amerikai város, ahová újraindul a közvetlen járat, végül Philadelphia lett a befutó. A miniszter hangsúlyozta: "a mai bejelentés fontos mérföldkő, de nem a végcél", ami arra utal, hogy további közvetlen járatok bejelentése várható a közeljövőben. Egyelőre nincs információ arról, hogy az Egyesült Államok nyugati partjára is indulhatnak-e közvetlen járatok Budapestről, ami jelentős előrelépés lenne, hiszen ilyen légi összeköttetés korábban még nem létezett.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Címlapkép forrása: MTI/Vasvári Tamás
Bekeményít a novemberi időjárás: egyre hidegebbek lesznek az éjszakák, kemény fagyokra kell készülni
Szerdán többnyire napos, száraz idő várható Magyarországon, a hőmérséklet azonban már csak 8 és 13 fok között alakul.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







