Az Egyesült Államok turizmusa rendkívül nehéz időszakot él át, a repülőtéri káosz és a politikai feszültségek is visszafoghatják a turistákat.
Nagyon sok volt a magyar halott Európa útjain az elmúlt napokban. Ha regisztrálunk, akkor a kormány segíteni tud bajba kerülés esetén.
Több magyar is meghalt az elmúlt napokban külföldi nyaralás során, ezért a Külgazdasági és Külügyminisztérium fontos felhívást tett közzé. Menczer Tamás államtitkár minden külföldi nyaralást tervező magyart arra kér, hogy regisztráljon konzuli védelemért a Konzuli Szolgálat honlapján, hiszen, bajba kerülés esetén a magyar kormány csak így tud segíteni rajtuk.
Mint a Pénzcentrum is megírta, két nappal ezelőtt egy ember meghalt, mikor egy Budapestről induló busz karambolozott a csehországi Brno közelében. Szerencsére itt sem a halott, sem pedig a sérültek nem magyarok voltak - tette hozzá az államtitkár. Emellett egy fiatal magyar meghalt Görögországban, mikor lesodródott az útról egy bérelt quaddal, illetve még ezen kívül is történt tragédia: Szlovákiában két magyar kerékpáros, Erdélyben pedig két magyar motoros vesztette életét közlekedési balesetben.
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








