Új, egész évben használható pihenőházakkal bővül a komáromi Brigetio Gyógyfürdő melletti szálláskínálat. A mintegy 245 millió forintos beruházásban hat korszerű, teraszos üdülőházat alakítanak ki.
Végleg bezárják a Paksi Gyógyfürdőt, a városnak ugyanis nincs pénze a működtetésére - írja a napi.hu, ám annak a lehetőségét nem zárják ki, hogy egy külső befektető később újranyissa a fürdőt.
A szerdai paksi képviselő-testületi ülésen véglegesítették a fürdő bezárását. Módosították ugyanis a Paksi Gyógyászati Központ alapító okiratát a gyógyfürdő szolgáltatás megszüntetése miatt.
A gyógyfürdő épületének későbbi hasznosításával kapcsolatban Szabó Péter polgármester közölte: szeretnék megtartani az épület gyógyászati funkcióját, egyes részeibe kisebb átalakításokat követően bizonyos szakrendeléseket telepítenének. A medencetérrel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az önkormányzat semmiképpen sem szeretné saját fenntartásban működtetni azt a későbbiekben sem.
170 milliárd forintos üzlet jött létre: teljesen átalakulhat Budapest és az agglomeráció közlekedése
Az állam az Országos Közlekedési Központ Zrt.-n keresztül 50 százalékos tulajdonrészt szerezhet a BKK-ban,.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







