Taxi signs - cars waiting for passenger

Folytatódik a taxisok csörtéje: a szakszervezet kitart az ársapka mellett

MTI
2023. január 25. 17:36 1 perc

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) a taxiszolgáltatás hatósági árának fenntartása mellett érvel az MTI-nek küldött szerdai közleményében, miután több vidéki és budapesti szervezet, taxis társaság is hozzájuk fordult a hatósági árazás védelmében.

A BKIK álláspontja szerint a taxiszolgáltatás hatósági árának eltörlése visszahozná a korábbi szabályozatlan, egyenlőtlen versenyt a drosztokon, amivel a tisztességesen működő taxis vállalkozók, és az utasok is rosszul járnának.

A köztestület úgy látja, hogy a 2013 és 2015 között a főváros, a BKIK és a taxis szervezetek, cégek részvételével kialakított szabályozó keretrendszer esetleges megszüntetése az egyensúlyi helyzet felborulásával fenyegetne. Egy ilyen intézkedés méltánytalanul érintené a taxiszolgáltatókat, hiszen a szigorúbb működési feltételek ellentételezése alapvetően a hatósági ár bevezetése, és megfelelő szinten tartása volt.

A kamara tájékoztatása szerint az ügyben a szakmai szervezetek kérésére Nagy Elek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke levélben kereste meg a Miniszterelnökséget, és valamennyi érintett tárcát.

A levélben a BKIK elnöke arról tájékoztatja a kormányzati döntéshozókat, hogy a mértékadó taxis szervezetek és szakmai érdekképviseletek - a budapesti kamarával közösen - továbbra is kívánatosnak tartják a rögzített hatósági ár fenntartását, és ebben kérik a kormányzat támogatását - tájékoztatott a kamara közleményében.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 6. 20:27