17 °C Budapest
Rear tourist woman at international airport

Megint egyre több magyar intézi így a nyaralást: tényleg lehet vele spórolni?

2022. június 13. 19:14

Az utasok számára most, a koronavírus okozta járvány végén, az orosz-ukrán háború mellett egyre inkább fontossá válik a biztonság. Ezért is választják egyre többem az egyéni utazásszervezés helyett az utazási irodákat a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) szerint.

Molnár Judit, a MUISZ elnöke szerint az idei nyár végre egy kicsit olyan lesz, mint még a pandémiás idők előtt. Az MTI-nek adott interjúban a szervezet elárulta, hogy míg tavaly mindössze 20 charterjárat indult hetente, ez idénre megduplázódott. Kedvünkre válogathatunk Törökország, Görögország, Mallorca, Egyiptom, Tunézia és még 11 másik ország közül ily módon.

Molnár Judit az interjú során kiemelte, hogy tapasztalataik szerint az utazási kedv különösen megnőtt, hiszen az emberek 2 év bezártság után vágynak az utazásra. Természetesen a nyári időszakban leginkább a tengerparti nyaralásokat választák, de sokan teszik le a voksot egy kulturális körutazás mellett is. Az európai úticélok mellett pedig az idén újra előre kerültek a népszerűségi listán az olyan országok, mint az Egyesült Államok vagy Izrael.

Az oroszországi utakat viszont – érthető módon – törölni kellett, ami miatt a beutazással foglalkozó cégek nehéz helyzetbe kerültek: a pandémia után az orosz-ukrán háború nehezítette a működésüket, és a tengerentúlról érkező vendégek döntését is visszavetette a szomszédos országban zajló háború.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 7. kedd
Herman
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?