A BKK a járműbelsőkben kihelyezett matricákkal még több lehetőséget biztosít a digitális jegyek egyszerű és gyors érvényesítésére.
Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség egy férfi ellen, mert az autójáról a rögzítés nélkül szállított és az útra ömlő salétromsav miatt a segítségére siető mentősök megsérültek - tájékoztatta a Bács-Kiskun megyei megbízott főügyész kedden az MTI-t.
Gyugyi Csilla közölte: a férfi 2019 augusztusában Kecskeméten egy kisteherautó rakterében két, 50 literes tartályban salétromsavat vitt, de azokat nem rögzítette a veszélyes áruk közúti szállításával kapcsolatos jogszabályoknak megfelelően.
Útközben az egyik tartály eldőlt, felhasadt, és az erősen maró hatású sav a jármű utasterébe, majd a közútra folyt. A helyszínre hívott mentősök - egy mentőápoló és egy gépkocsivezető - megpróbáltak a vádlottnak segíteni, de ahogy megközelítették a kisteherautót, a salétromsav kiömlése miatt keletkezett maró hatású gázt belélegezték, illetve az a bőrükkel is érintkezett. A két férfi emiatt nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, maradandó fogyatékosság egyiküknél sem alakult ki.
A szabadlábon védekező vádlottat a járási ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolja. Bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság dönt.
Bekeményít a novemberi időjárás: egyre hidegebbek lesznek az éjszakák, kemény fagyokra kell készülni
Szerdán többnyire napos, száraz idő várható Magyarországon, a hőmérséklet azonban már csak 8 és 13 fok között alakul.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







