19 °C Budapest

Van mit tanulni a sváboktól: így lehet kevésből kihozni teljes lakomákat

2021. február 19. 08:15

A történelmi Magyarország területén élő németeket rendszerint sváboknak hívjuk. A svábok konyhája takarékos, gondos, leleményes, és kreatív: a kevésből is kihozzák minden esetben azt, amiért irigyeljük őket. Íme a kedvenc sváb receptjeink.

A 19. század elején a magyar lakosság 10 százaléka volt németajkú, ami 1,8 millió polgárt jelentett. Trianon után ez igen nagyot csökkent, és csak 550 000 ember vallotta magát német nemzetiségűnek. Manapság 200 000 főre tehető a számuk, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a második legnagyobb nemzetiség Magyarországon. Leginkább Bács-Kiskun megyében, Baranyában, Tolnában maradtak. A "sváb" megjelölés tulajdonképpen egy gyűjtőfogalom, hiszen a svájci, a bajor, és az osztrák területeken lakó németajkú népcsoportokat is sváboknak hívják - írja a HelloVidék.

A legfontosabb alapanyagok

A német paraszti konyhából nem maradhatott ki a burgonya, a liszt, a káposzta, a zsír, néhol a füstölt hús, illetve minden, ami megterem a ház körül, és amit abban az évben a spájzba betakarítottak. A hús viszonylag ritka és kevés volt, de disznóölést azért minden évben tartottak, legalább egyszer. Ezt osztották be, és mindent abban a sorrendben fogyasztottak, ahogy a szavatossága diktálta. Rengeteg volt a nudli, a knédli, a gombóc, a savanyított káposzta, a grízes vagy diós tészta, a túrót és a mákot viszont eladták, mert jó ára volt a piacon.

Levest enni előételnek, "sváb szokás".

Nos, sokan nem ismerik ezt a mondást, pedig tényleg igaz! A 18.századig csak a svábok főztek leveseket, amik a jóllakatás céljából előzték meg a főételt. Egyszerű rántott leves kis zsírral, köménymaggal, liszttel, őrölt pirospaprikával, némi tésztával felfőzve, ennyi volt az egész. Jól esett a gyomorba, és - takarékos nép lévén - kevesebb fogyott a másik féléből.

A sváb terülj-terülj asztalka a leleményesség mutatója volt egy háznál. Olyan látványos és gazdag ételeket készítettetek a legolcsóbb alapanyagokból, mint mai káposztás egytálételünk. Egy szelet szalonna aprítva, pár karika kolbász, és fejedelmi ízek kerültek az egyébként ’csak’ gombócos káposztába. Éppen ilyen volt például a "Rázalék" is, ami főtt krumplival összekevert nokedli volt zsírosan, a tetején vajban sült kenyérmorzsa ropogóssal.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A sváb receptek a HelloVidék oldalán olvashatók.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
A magyar menzák réméből lesz a jövő igazi szuperétele: disznótáp hozhatja el a forradalmat?

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.

Ki nem találod, kiről nevezték el a legtöbb utcát Magyarországon: fotókon a rekorder

Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.

Nem akármibe vágott bele Király Gábor: Guinness-rekordra hajt a magyar kapuslegenda

Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.

Szívszorító: ilyen képeket eddig nagyon kevesen láthattak Budapest szegényeiről

A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. szeptember 30. szombat
Jeromos
39. hét
Szeptember 30.
A népmese napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
Új Pénzcentrum app
A legfrissebb hírek és árfolyamok
MOST NEM
LETÖLTÖM